Refluxos baba

Üdvözlöm, egy 4, 5 hónapos kisfiú anyukája vagyok. Kisfiam egy hónapos korában kezdett el bukni, ekkor elvittem gyermekorvoshoz, aki megnyugtatott, hogy a bukás normális dolog, majd kinövi. Gyakran röfögő hangot hallat, amire azt a megnyugtató választ kaptam, hogy rövid az orrnyerge, azért röfög, azt is kinövi majd. A babám anyatejet kap cumisüvegből (sajnos nem tudom szoptatni), általában egy nap 6x-7x eszik. Az evéseket többször megszakítjuk büfizéssel. Megemeltem az ágyvégét, hogy a feje magasabban legyen, illetve kipróbáltuk a Nutrition sűrítőt, ami semmit nem használt, úh. elhagytuk. Elég mohón eszik, valószínűleg sok levegőt nyelhet.. Mivel sokat alszik, és nem szeretném ébresztgetni, egy-egy étkezéskor kb. 150-180 ml-t eszik, amit próbálok nem egyszerre adni neki, kisebb pihenőket tartunk, közben büfizik is rendesen.., de előfordul, hogy türelmetlen, éhes, olyankor megeszi egyszerre a, mennyiséget. Kb. másfél hónapja evés után sokkal (akár 2 órával is) színtelen folyadék (sav?) távozik a szájából. Néha egész nagy, mennyiség (több ütemben). Elvittük egy magán klinikára uh-ra, ahol kiderült, hogy refluxos. Teendőt nem mondtak, kinövi. Közben pedig nagyon aggódok, mert evés után nehezen lélegzik, liheg, és előfordul, hogy nem csak evés után.. Félek, hogy a tüdejének lesz valami baja a belélegzett savtól. Egyébként nagyon jó kedélyű baba, nem sírós, sokat alszik, és bár nem dicsekedhetünk hurkácskákkal, szépen fejlődik. 37. hétre született, 2460 grammal, 46 cm-rel, utolsó méréskor (2-3 hete) 6, 2 kg és 63, 5 cm volt. Doktornő, kérem, nyugtasson meg, hogy ettől a feltörő savtól nem lesz semmi maradandó károsulása (csökkent tüdőkapacitás, asztma, bronchitis, stb.). Vagy ha nem tud megnyugtatni, kérem, irányítson olyan szakemberhez, aki segíteni tud a továbbiakban. Várom válaszát! Üdv.: Ildikó

Dr. Fáklya Mónika válasza reflux babáknál témában

Tisztelt kérdező! A reflux nagyon gyakori az ilyen korú babáknál, a Nutritont próbálja meg még egyszer, mert működni szokott. A fejvég megemelése és a megfelelő büfiztetés sokat segít. Nem lesz maradandó betegsége a babának várhatóan kinövi majd.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. július 22.

Kérdések és válaszok: Reflux és gyomorfekély

Mi okozza, hogy éves közben elakad az...
Kedves Doktor Úr! Sajnos előfordult, hogy fulladásos panaszom volt. Pontosabban evés közben, lenyelem az ételt, azonban a nyelőcsövemben megakad. Iszok rá...
Savlekötők mellékhatásai
Tisztelt Doktor úr! Nagy érdeklődéssel olvastam Dr. Kovács Anikó gyógyszerész cikkét a protonpumpa gátlókról, és azok hosszú távú szedésénél előforduló...
Szorító érzés a gége körül
Kedves Dr. Plósz János! Az alábbi problémával keresném! 3-4 hete erős szorító és feszítő érzést tapasztalok a nyakam alsó részén, és a gégém körül, mely hol...
Keserű szájíz
Tisztelt Doktor Úr, több éve reflux miatt szedtem savcsökkentő gyógyszereket, majd epehólyag és gyomorpolip műtét után Rabemant, Gelbrát, Motiliumot, majd...
Magas calprotectin
Tisztelt Doktor Úr Tavalyi év augusztusában felhasi panaszok miatt fordultam gasztroenterológushoz. A 9 hónap alatt igazán sok vizsgálaton estem már át a...
Reflux és szívpanaszok
Jó napot! A panaszaim március elején kezdődtek, evés után a gyomorszájnál nyomást éreztem, onnan kiinduló melegedés érzetet, amihez még fura szívdobogás is...