Zsibbadás, félelemérzet. Mitől lehet?

Tisztelt Doktornő! Dániel vagyok, 19éves tanuló fiú. Már 5 hónapja kb. érzem, hogy zsibbad a fejem, főképp a homlokom, kezeim, az érzés mondhatni állandó, néha erősebb, főleg lefekvéskor. Az érzést úgy írnám le, hogy mikor megsimogatom az alkaromat vagy a homlokomat olyan, mintha nem érezném, mintha valaki más végtagjait simogatnám. Gyakran van, hogy mikor sétálok olyan érzésem lenne, mintha meglöknének vagy kicsit, mintha megszédülnék nem is tudom pontosan., De elesni nem szoktam.Ülő helyzetben is van, hogy olyan érzésem van, mintha elakarnék ájulni, esténként kaparó érzés van a torkomban, ami folyadék fogyasztás után sem múlik el. Tarkómon sűrűn érzek nyomó érzést, sűrűn nincs kedvem beszélni a barátokkal, nincs semmihez sem kedvem. Mikor kicsit fáradtabb vagyok, és egy tárgy pl. egy autó a látóhatárom szélén van, olyan érzés mintha mozogna kicsit, vagy mikor állok és támaszkodok valaminek, olyan, mintha csúszna ki alólam a talaj. Most sorolnám a megelőző bajokat: Január elején, mandulagyulladásból kialakult egy szívizomgyulladás, szívburokgyulladás és szívbelhártyagyulladás. Ezt követően, hogy bekerültem kórházban, csináltak egy szívkatéterezést, semmi bajt nem láttak. Két napra rá, történt egy TIA-nak imponáló beszédzavar, amikor hirtelen nem tudtam mozgatni a végtagjaimat, beszélni nem tudtam. EZ január 4-én volt. Mikor hazajöttem a kórházból rá 1 hétre hasonló tüneteim jelentkeztek, mint a TIA-nál, de elmúltak itthon, de azért a mentősök bevittek. Ha minden igaz a szívem teljesen helyre jött, nincs semmi problémám már, de ezek valamiért előjönnek még és aggódok. Aktívan szedett gyógyszereim megemlítem. Nagyon megköszönném, ha egy kis segítséget is tudnék kapni Öntől! Tisztelettel, Dani

Dr. Pálvölgyi Rita válasza Zsibbadás témában

Tisztelt Kérdező, A tünetei lehetnek szervi eredetűek, vagy akár a betegség talaján kialakult pszichés eredetű jelenségek. Mindenképp indokolt a neurológiai kivizsgálás. Lehet, hogy a TIA tünetei a szívbetegség következtében alakultak ki, de lehet, hogy ettől teljesen független oka van. Emellett meg lehet próbálkozni nyugtató bevételével, mikor tüneteket tapasztal. Ha ettől elmúlik a rosszulléte, az a lelki eredetet valószínűsíti. Ha a kivizsgálása negatív eredménnyel zárul, érdemes felkeresni egy pszichiáter kollégámat. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. szeptember 06.

Kérdések és válaszok: Stressz

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...