Agyi inkfartus (látés zavar)

kÉTSZER DIASZNOTIZÁLTAK CT-n agyi infartusst, amit gyógyszeresen kezelek, de két havonta ismétlődő olyan látás zavar jön létre hirtelen, ami szédüléssel, bal oldali fájással párosul, ami kb 25-30 percen át tart. Ez a látás olyan, hogy a bal oldalt rengeteg apró "űveg töredékek "láthatóak, ami később víz buborékokba megy át. Szédűlés, fej fájás közepedte és enyhe rosszul létte. Ez idő alatt balra teljesen zavaros a látáss, vagy egyáltalán nincs! Kövatkező vizsgálat erre a betegségre a DOBLER lesz februárban, eredménnyel Neurológiai controll!

Dr. Kerekes Éva válasza látászavar témában

Tisztelt érdeklődő! Kérdést nem fogalmazott meg. A leírtak úgy keringési zavarnak, mint migrénnek megfelelnek, minden szükséges vizsgálata meglesz. remélem, a neurológus majd válaszol Önnek arra a kérdésére is, amit itt most nem tett fel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 21.

Kérdések és válaszok: Stroke (Agyvérzés és agyi érelzáródás)

Látászavar
Tisztelt Doktorúr! Több, mint 10 éve vagyok rövidlátó, asztigmiával. Szörnyű látászavarom van, már több, mint fél éve. Az egyébként tiszta kép felett...
Látás változás
Tisztelt Doktor Úr! Két napja vettem észre, hogy ha pl a nAp által erősen megvilágított fehér ajtót nézem a lakásban, akkor, mintha csillogna a felület....
Fejfájás, homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! Ma délután pihenés közben, mikor feküdtem, homályos foltot kezdtem el látni főleg a bal szememmel, kicsit a jobbal is. Ha becsuktam a...
Látásromlás oka tisztázható így?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok. Elég jól észrevehető látásromlás miatt tervezek menni a szemészetre, és bevallom őszintén bennem van az is, hogy nehogy...
Szememben ...
Tegnap délután kezdődött a címben írt úszkálás, ami vékony fekete szálaknak látszanak (romos pókháló) és néhány fekete pötty. Ezek az üvegtestben lehetnek,...
Látászavar. Szedüles
Jó napot. Nekem már 2 éve van ez. szedüles, látászavar (homályos látás uszkalo foltok. Többszor voltam szemészetnel ahol azt mondták szemen kívüli latoterben...