Piros folt és csikok

A BAL SZEMEMBE A FEHÉR RÉSZEN MEGJELENT EGY PIROS FOLT ÉS CSÍKOK A CSÍKOK MONDJUK EDDIG IS VOLTAK, DE NEM ENNYIRE ERRE SZERETNÉM A VÁLASZT MIK LEHETNEK ÉS MIVEL KEZELHETNÉM ELŐRE IS KÖSZÖNÖM meg ha még az bele férne, hogy néha ugrál a szemem arra mit javasolna

Dr. Papp Júlia válasza szemproblémák témában

Tisztelt kérdező! A fényképen is látható piros folt kis bevérzésnek felel meg. Fiatal szervezetben erőlködés, vérnyomás kiugrás, ütés, kis sérülés miatt stb. adódhat. Általában nincs különösebb betegség a háttérben, de előfordulhat ingadozó vérnyomás, érfal gyengeség, véralvadási zavar stb. Ilyen esetben érdemes C vitamint vagy Rutascorbin tabl. szedni átmenetileg, de ezen készítmények nélkül is szépen fel szokott szívódni. A felszívódás során először "szétterül a szem felszínén a vér és nagyobbnak tűnik, de valójában a, mennyiség nem változik. Ha gyakran ismétlődik, akkor a fenn említett dolgoknak kell utánna járni. A szem körüli izmok finom rángása, remegése általában kimerültség, nem megfelelő ion egyensúly miatt alakulhat ki.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. október 12.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Homályos látásom nem múlik, mit...
Tisztelt Dr Papp Júlia! Gyerekkorom óta rövidlátás miatt szemüveges vagyok. 2006-ban homályos látással kerestem fel az orvosomat. Zöldhályogot állapított meg....
Mik ezek a furcsa "pixelek" a...
Tisztelt Doktor úr! Kb 1 hete a következőt vettem észre: Először a jobb, majd pár nap múlva a bal szememben is pislogáskor fényes felületen 1-1 picike,...
Látásjavító szemlencsecsere
Tisztelt doktor Úr! Presbiópiával párosult, gyermekkorom óta fennálló messzelátásom miatt látásjavító műtétet szeretnék. 55 éves nő vagyok, jelenlegi...
Szürkehályog milyen gyorsan romlik?
Tisztelt Doktor Úr, kezdődő szürkehályogot diagnosztizáltak, 1-es távollátó és 2- es olvasószemüveget írtak fel miatta, a tünetek, pl. kettőslátás kb. 1...
Lézeres szemműtét térérzékelés zavara
Tisztelt Dr Cserháti Zoltán. 2024 június végén volt egy lézeres szemmütétetlm. 1 illetve 1,5 dioptriás korilgáltak, mert távolra rosszul láttam. Azóta azt...
Macula regeneráció kezelés
Tisztelt Doktor Úr! 67 éves nő vagyok. 2022. évtől kezdve öregségi makula, degeneráció miatt, közel 1,5 év alatt 10 db injekciót kaptam. Szerencsére...