Szem romlása cukorbetegen

2012 ben kiderült, hogy cukorbeteg vagyok. A bal szemem -1, 7 re romlott. Kezdtem 5 hónap után nem látni avval a szemüveggel sem, amit felírtak. A cukrom helyrejött a meforál szedésével. Diétát betartom és fogytam is tudatosan 38 kilót 3 év alatt. Mostani szemüvegcserére mnetem, amikor a doktornő ijedt arccal azt mondta, hogy kár kicserélni a szemüveglencsémet, mert -4, 7 el sem tudom végigolvasni csak a felső betűket a táblán. Számíthatok a végleges vakságra? A másik szemem nem romlott az öt hónap alatt. Fájdalmat a szemembe nem érzek csak azt, hogy erőltetem ha nézek vele és néha a fejem is fáj tőle. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Pálné

Dr. Papp Júlia válasza látás romlás témában

Tisztelt kérdező! A cukorbetegek eseteben nagyon gyakori a latasélesség ingadozása, különböző dioptria igények - lencse duzzanata, homálya, a szemfenék elváltozasai miatt. sokszor a látásromlást nem kíséri fájdalom, vagy egyéb panasz. Ezért is különösen fontos a rendszes kontroll vizsgálat (3 vagy6 havonta). Nagyon fontos a megfelelően beállított, tartósan jó vércukorszint. Ha szükséges, akkor érfestéses vizsgálatot is kell végezni, mely eredményétől függően ha szükséges lézerezni kell. Ilyen esetben a lezeres kezelés célja a további romlás megakadályozasa. Sajnos tartósan vagy szerencsésebb esetben átmenetileg romolhat a látás.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 16.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Látásromlás növekedéssel
Tisztelt Cím! 11 éves lányom látása elkezdett romlani, melyet a növekedésével hoznak kapcsolatba. Jelenleg 160cm, mely a korosztályában magas, de nem egyedi....
Szürkehályog műtét után romlik a...
Tisztelt Doktornő, Doktor úr! 2013.05. 24-én volt egy szürke hályog műtétem a jobb szememen, ami műtét után túl jól láttam szinte azonnal, távolra és...
Mi az oka látásromlásnak
Tisztelt Doktor Ür/Doktornő Nemrégen vettem észre, hogy az egyik szememmel homályosan látok. Ez olvasásnál jelentkezik. Látásélességem nagymértékben romlott....
Jobb oldali szemem gyulladás
Tisztelt Doktor Úr A problémám a következő A jobb oldali szemembe van gyulladás,pontosabban duzzadt a könnyzacskóm, picit a szemem sarka véreresebb a...
Szem lelet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Ma reggelre lett egy árpa a szememen. Mellékelem a leletet is, kérem nézze meg. Vérnyomásom rendben van, szoktam mérni. A hátlapon pigment...
Szemárpa?
A bal alsó szemhéjamról, belülről kevés gennyes váladék ürül (miután napi kétszer meleg borogatást tettem rá). Sajnos ennek ellenére sem gyógyul,...