Szemüveg elhagyása céljából végzett multifokális lencse beültetés.

Tisztelt Doktor Úr! Egyre több magán szemészeti klinika kínálatában van az úgynevezett olvasó szemüveg elhagyása céljából ajánlott multifokális,vagy prémium lencsékről ajánlat. Ezekről a lencsékről ön WWW.uvea.hu szürkehályogról fejezetében a következőket írta"Még nem annyira elterjedtek a multifokális műlencsék, de nagy előnyük, hogy mind a távolra, mind közelre jól látunk vele. Azonban, fennáll annak a veszélye, hogy sehová nem látunk jól vele." Mekkora az esélye annak, hogy ez bekövetkezik, illetve mekkora az esélye annak, hogy szemüveges maradok? Melyek a kifejezetten a prémiumlencsékre vonatkozó mellékhatások, és mekkorák a bekövetkezésük esélye? Köszönöm a válaszát.

Dr. Cserháti Zoltán válasza műlencse témában

Kedves Uram! Jól értesül: az ún. egyfokuszú műlencséken kívül ma már léteznek bifokális, ill. multifokális műlencsék is, valamint ún. tórikus (a cylinderes korrekciót is javítandó) műlencsék is. Az ön által említett mondat korábban íródott, manapság egyre elterjedtebb ezeknek a lencséknek a beültetése, azonban fontos megemlíteni, hogy egyedi elbírálást kíván. Azért, mivel azok, akik korábban sem tudták hordani, nem voltak elégedettek a multifokális szemüvegükkel, a beültetett multifokális műlencsékkel sem leszenek elégedettek. Személyes tapasztalatom nincs, de sok helyről hallom ezt a tényt. A látóélesség minden távolságra kicsit gyengébb lehet, de persze szemüveg függetlenség mellett. Mondok egy példát: amennyiben sokat vezet éjszaka zavaró lehet, hogy a fényforrások körül ún. halo jelenségek is kialakulhatnak. Vannak olyanok, akiknek az életvitelébe ez belefér, és teljesen elégedettek lesznek, vannak, akik kevésbé. Ezt Önnek és az operáló orvosnak kell eldöntenie. Az esélyekről sajnos nem tudok nyilatkozni, az általam ismert előadásokból tudok meríteni. Remélem segítettem,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. július 05.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Javithato e a latas a mulencse...
2008 juniusaban egy szemmuteten estem at, MAKULALYUK volt a diagnozis. Allitolag jol sikerult, az az bezarult a lyuk es a latas valamennyit javult. Most,...
Látó tér változások, tünetek
Üdvözlöm! Az alábbi tüneteket tapsztalom utóbbi egy másfél évben.: Fel váltva, bal és jobb szememben időnként, körülbelül heti 3-4 alkalommal, a látótérben...
Szempilla -irritáció
Tisztelt Doktor Úr, Tegnap este egy szempilla bekerült a szemhéj alá. Többször kimostam a szemem, reggel szemcseppet használtam. Nincs szúró, fájdalmas...
Glaukómás járhat-e masszázsra, ha...
A fiam 27 éves nyílt zugú glaukomája van súlyos rostvesztéssel, az állapota romló, már csőlátása van. Nagyon szeret svéd masszázsra járni, azonban a...
Celofánszerű anyag a szemen
Tisztelt Doktor Úr! Édesapámnak (70) a szemészeten un.celofán szerü "anyagot" állapítottak meg elöször az egyik majd most a másik szemén is.Szuzpenziós...
Kötőhártya gyulladás
T. DOKTOR ÚR, DEC 15 óta könnyezik és viszket a szemem, kb, dec 24 óta a közérzetem is rossz, gyenge vagyok. Használtam Tobrexet, aztán Oftaquix-et 5...