Kettős látás és befelé forduló bal oldali szem

Tisztelt Doktor Úr, Köszönöm a válaszát a már említett panaszomra (https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/szem_betegsegei/163302) A kettős látás két szemmel fordul elő., Amint jelentkezik és letakarom a jobb vagy a bal szemem megszűnik azonban észre vettem, hogy a bal szemem, amely befelé is mozdul gyengébben lát, mint ahogy azt említettem is. A panasz kb azóta áll fenn, hogy szedem a gyógyszereket a magas vérnyomásra. Tehát majdnem 3 éve, de pontosan nem emlékszem, mert nem rögtön jelentkeztek a panaszok. A kettős látás egyébként együtt jár azzal, hogy a bal szemem befelé mozdul., Amint pislogok vagy megváltoztatom a fejtartásom megszűnik. Továbbá csak egy bizonyos távolság után jelentkezik ez a kettős látás. Nagyjából olyan 5-6 méternél ha távolabbra kell néznem akkor jelentkezik. Köze lehet ennek ahhoz, hogy volt lézeres szemműtétem 2012-ben? Illetve milyen szövődményekkel kell számolnom? Előfordulhat látásvesztés, vakság, maradandó kancsalság kialakulása stb? Köszönöm.

Dr. Cserháti Zoltán válasza kettőslátás témában

Kedves Uram! A válasza alapján a bal szem lehetséges, hogy tompalátó szem, erről bővebben a Webbeteg-en is olvashat. Nem gondolnám, hogy köze lenne a lézeres szemműtéthet ez a panasz. Az egyik legfontosabb, hogy a bal szemen minél több látást érjünk el, vagyis javasolt mmegszüntetni a kettőslátás okát, így pedig lehetséges, hogy a bal szem látóélessége is javulna. Nem tudom megmondani, hogy vakság vagy maradandó kancsalság kialakul-e, ahhoz, hogy ezt el lehessen dönteni mindenképpen javasolnék egy orthoptikai vizsgálatot (ahogyan korábban említettem), hiszen ott olyan szakemberek dolgoznak, akik jártasak ilyen problémákban. Továbbá neurológiai kivizsgálást is szoktunk javasolni. (Alapvetően az ún. két szemes kettőslátás mögött általában valamilyen neurológiai betegség állhat.) Ürvözlettel,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. június 08.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Szellemképes látás..
Tisztelt Doktor úr! Olyan problémám lenne, hogy mind a két szememen szellemképes látás alakult ki, a bal szememmel felülre duplázódik, a jobb szememmel...
Egyszemes vagy kétszemes kettős látás?
Jónapot kívánok Születésemtől fogva kancsal vagyok. Tegnap este, fáradtan a sötétben ébresztőt akartam állítani a telefonomon, mikor észrevettem, hogy a...
Kettős látás
Üdvözlöm! 14-én megyek novemberben szemészetre, akkor kaptam időpontot addig is kérem szépen segítsen, hogy mi lehet a probléma. 33 éves vagyok, gyerekkorom...
Egyik szemre homályos/kettőslátás
Jó estét kívánok. Panaszomról szeretnék kérdezni. 33éves nő vagyok,3 gyerekes anya, (ebből két császsármetszésel szült) szemüveges általános iskolás korom óta...
Kettős látás és befelé forduló bal...
Tisztelt Doktor Úr/Nő. Egy ideje küzdök már a kettős látás problémával, ami rendszerint akkor jön elő ha távolra nézek. Ilyenkor a bal oldali szemem befelé,...
Reggeli ébredéskor kettőslátás
Tisztelt Doktorúr! Két hete történt, hogy ébredéskor kettőslátásom volt. Pontosabban nem láttam kettőt a tárgyakból, inkább magát a tárgyat (pl. a képet a...