Szemszárazság kérdés

Tisztelt Doktor Úr! A kétfajta szemszárazsággal kapcsolatos kérdésre szeretnék visszakérdezni. Említette, hogy lehet a pajzsmirigy vagy inzulin betegség miatt, de mindenképpen keresendő valami egyéb mögötte? A vizhianyos a súlyosabb jelenség? Találkozott már ilyennel 30 éves kor körüliek esetében is? (valós, hogy a számítógép használat miatt lehet?) Köszönöm szépen!

Dr. Cserháti Zoltán válasza száraz szem betegség témában

Kedves Hölgyem! A számítógép használat miatt általában kevesebbet pislogunk, ebben az esetben a könny minőségével lehetnek problémák. Nem lehet kimondani, hogy egyik vagy másik súlyosabb, hiszen mindkettő mögött megvannak az okok, ill. gyakran nem lehet annyira éles határt húzni minden esetben. Igen, fiataloknál is gyakran előfordul ez az állapot. Azt gondolom, hogy egy teljeskörű szemészeti vizsgálat az első, és ha azon esetleg felmerül, hogy inkább vízhiányos száraz szem betegség áll a háttérben, akkor Sjögren szindróma irányába érdemes kivizsgálást indítani. Minden egyéb esetben azt hiszem, hogy nem szükséges, de ezt így megítélni nehéz. (Ha valakinek nincs semmilyen belgyógyászati betegsége, akkor is előfordulhatnak ezen panaszok.) Üdvözlettel,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. január 09.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Használhatom-e újra a felírt...
Tisztelt Doktor Úr! Augusztus óta szenvedek az autoimmun pajzsmirigy betegségből adódó szembetegséggel, ami azért is lepett meg, mert eltávolították a...
Látásjavító szemlencsecsere
Tisztelt doktor Úr! Presbiópiával párosult, gyermekkorom óta fennálló messzelátásom miatt látásjavító műtétet szeretnék. 55 éves nő vagyok, jelenlegi...
Szürkehályog milyen gyorsan romlik?
Tisztelt Doktor Úr, kezdődő szürkehályogot diagnosztizáltak, 1-es távollátó és 2- es olvasószemüveget írtak fel miatta, a tünetek, pl. kettőslátás kb. 1...
Lézeres szemműtét térérzékelés zavara
Tisztelt Dr Cserháti Zoltán. 2024 június végén volt egy lézeres szemmütétetlm. 1 illetve 1,5 dioptriás korilgáltak, mert távolra rosszul láttam. Azóta azt...
Macula regeneráció kezelés
Tisztelt Doktor Úr! 67 éves nő vagyok. 2022. évtől kezdve öregségi makula, degeneráció miatt, közel 1,5 év alatt 10 db injekciót kaptam. Szerencsére...
Szürke hályog lencse választás
Tisztelt Doktor Úr! 2021-ben fedezték fel, hogy magas a szemnyomás, amire gyógyszeres (cseppek) kezelést kaptam majd három hónap elteltével lézeres...