Jár-e a támogatás?

Jó napot!

Én érdeklődni szeretnék látási fogyatékossági támogatás után, hogy van-e esélyem megkapni. A jobb szememen kiskoromban volt egy műtét, hogy ne veszítsem el a látásom. A kórisme.: Myopia mai gr. amblyopia. -20dioptria. A másik szemem akkoriban még szinte tökéletes volt, de mostanra az is elérte a - 4-5dioptriát és évente, kétévente átlagosan 1dioptriát romlik. Ha erre még nem adnak, akkor mettől jár? Azért kérdezem öntől, mert mostanában sok olyan emberrel találkoztam, akiknél hasonló helyzetben megítélésre került a fogyatékossági támogatás. Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: S. Tamás

WEBBeteg Szakértő válasza támogatás témában

Tisztelt kérdező! A támogatási rendszer sokat változott és sajnos nem mindig a megfelelő irányba. A korrekció mértékén - tehát, hogy milyen erős, hány dioptriás szemüveget kell viselni - túl az elérhető maximális látásélesség, és olvasási képesség a mérvadó. Az elért legjobb látásélesség alapján a két szemet együtt mérlegelve, táblázat alapján lehet a csökkenés százalékos mértékét megállapítani. Figyelembe lehet venni az egyik szem igen nagyfokú rövidlátását és a két szem közötti dioptria különbség zavaró hatását is. Ha esetleg van látótérszűkületet is. Fontos viszont tudni, hogy a két szem látáscsökkenésének százalék értékeit nem lehet egyszerűen számszerint összeadni. (A táblázatból kiolvasva néha a két szem együttesen kevesebb százalékot ad, mint a rosszabb szem külön!) Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2011. szeptember 30.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Fogyatékossági támogatás
Tisztelt Webbeteg! Olyan kérdéssel fordulok önökhöz, hogy édesapámnak két oldali teljes csípőprotézisre lenne szüksége, mivel járása nehézkes, de ez mellett...
Tartósan beteg vagyok?
Tisztelt Doktor úr! 2007-ben femoralis exostosist távlitottak el bal lábam csípőizületi végéről (konkrétan a combnyakról 4/5 részét). Ennek folyományaként...
WebBeteg jogászától szeretném kérdezni
Tisztelt Jogi Szakértő! Szeretném kérdezni, hogy az interneten olvastam egy cikket "Adókedvezmény SLE-s betegeknek - Magyar Lupus Egyesület.....
Ekcémára kedvezmény
Üdvözlöm! Remélem jó helyre írok és választ kapok a kérdésemre.., Ami a következő: azt hallottam, hogy az ekcémára jár néhány kedvezmény, köztük utazási...
Látásjavító szemlencsecsere
Tisztelt doktor Úr! Presbiópiával párosult, gyermekkorom óta fennálló messzelátásom miatt látásjavító műtétet szeretnék. 55 éves nő vagyok, jelenlegi...
Szürkehályog milyen gyorsan romlik?
Tisztelt Doktor Úr, kezdődő szürkehályogot diagnosztizáltak, 1-es távollátó és 2- es olvasószemüveget írtak fel miatta, a tünetek, pl. kettőslátás kb. 1...