Szolárium-szem mögötti fájdalom, szarusejtleválás, "szemszárazság"

Tisztelt Doktornő!

Meg szeretném kérdezni, hogy okozhat-e 5perc nyitottszemes szolizás olyan károsodásokat a szemben, amik 5éve kezdtődtek. Nyitott szemmel feküdtem benne, mert bezártság érzésem volt, és ott nem adtak szemüveget. Utána gyulladt csomókat találtak benne, ami elmúlt szemcseppektől. Utána szúrt, égett, fájt. Reggelente homályok úszkáltak a szememben. Szemszárazságot állapítottak meg semmi mást. Mindennapos volt a jobb szemem mögötti fájdalom, ahogy most is. Abbahagytam az orvoshoz járkálást, mert azt mondták szokjak hozzá. Fél éve olyan fájdalmak vannak a szemem mögött, hogy olvasni, tévézni nem bírok. Legtöbbször fekszek. Míg enyhül 1keveset. Műkönny nélkül nem bírnám reggelente kinyitni a szemem, mert az elhajt hámsejteken keresztül nem látok semmit, és nincs amin csússzon. Este 5ször ébredek cseppentek mindig, és legalább kibírom nyitni. EOP-OT kizártak, ujabban a felső szemhéj közepén elzárodott kivezetőcsövek vannak, amit megnyitottak. (genny volt benne) Nem tudnak velem mit kezdeni, és az okát sem tudják sajnos. Az évek során rengeteg szteroidos cseppet, műkönnyet kaptam, de cseppentés után sem jobb Temporálisan kifejezetten száraz kh-k. A szemhéjaim elkezdtek rábourulni a szemre, (gondolom mert a szem nem bírja pótolni a rengeteg hámsejtet, ami elhal, elszárad. Annyi lenne csak a kérdésem, hogy okozhat-e szolárium ilyen károsodást a szememben, ha nyitva volt 5percig..és mit lehetne tenni, mert az orvosok szerint ez "csak"szemszárazság, de szerintem nem okozhat nyílaló fájást, mintha a fogam fájna..és ne tudjak egész nap semmit csinálni.. Válaszát előre is köszönöm! Egy 20éves lány

WEBBeteg szakértő válasza szolárium témában

Tisztelt kérdező! A szolárium a szaruhártya felszínes rétegeiben okozhat "hóvaksághoz" hasonló, hegesztésnél jelentkező szemirritációt. Általában szemcseppek hatására maradéktalanul szokott gyógyulni. A hámsejtek megújulása után regenerálódik a szem. Nem valószínű, hogy a szolárium válthatta ki a jelenlegi panaszokat. Az Önnél diagnosztizált szemszáradás okozhat szemszúródást, éles felszínes fájdalmat - általában nem okoz szem mögötti erősen nyilalló, fogfájásra emlékeztető fájdalmat. A kivizsgálást érdemes lenne az autoimmun betegségek irányába is elvégezni. Ellenőrizni kellene, nincs-e most szükség szemüvegre - a szemizmok megerőltetése okozhat fájdalmat. A könnypontok elzárása felvetődött-e valamelyik vizsgálaton? Kizárták-e a szaruhártya örökletes elváltozásait - amelyben időnként jelentkező fokozottabb hámsejtleválás figyelhető meg?  Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Papp Júlia, szemész
Megválaszolva: 2009. június 30.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Emlődaganat-szolárium
T. Doktornő! Lassan egy éve műtöttek emlődaganatra. Szövettan a következőket tartalmazta: Invasiv carcinoma NST. B5b Grade: 1 Histologiai grade összetétele:...
Protézissel szabad-e szoláriumba menni...
Tisztelt Dr. Bogdán Aurél! Kérdésem az lenne, szabad-e szoláriumba járni és napozni rendszeresen, ha 2 csípőprotézis van beépítve. A jobb csípőmben...
Szolárium és a szem
Tisztelt Doktor Úr/Nő. Tegnap voltam először életemben szoláriumba 5 percre és hát nem zártam be a szememet, olyan 3-3 és fél percet nyitva volt a szemem. Azt...
Miért kellemetlen a szoláriumozás?
Infra szoláriumozás közben, már a 2. percnél úgy éreztem, mintha apró tűvel szúrkálnák az egész testemen a bőrömet. Nagyon kellemetlen volt. Miért...
Szürkehályog milyen gyorsan romlik?
Tisztelt Doktor Úr, kezdődő szürkehályogot diagnosztizáltak, 1-es távollátó és 2- es olvasószemüveget írtak fel miatta, a tünetek, pl. kettőslátás kb. 1...
Lézeres szemműtét térérzékelés zavara
Tisztelt Dr Cserháti Zoltán. 2024 június végén volt egy lézeres szemmütétetlm. 1 illetve 1,5 dioptriás korilgáltak, mert távolra rosszul láttam. Azóta azt...