Jégárpa

Tisztelt Doktor Úr/ Nő! A panaszaim 3 éve jelentkeztek, amikor mindkét szememen megjelentek jégárpák, amit a szemészeten el is távolítottak sebészí úton, legalább 3-szor volt már ilyen műtétem, a 3 év alatt. Azóta már többször ismételten kijöttek az árpák a szememen, volt, hogy egyszerre 2-3 is volt, mindkét szememen, ezek a műtétek után, magától elmúltak 1-2 hónap alatt. Az utóbbi fél-háromnegyed évben szerencsére már nem jött ki, talán azért is, mert odafigyeltem, hogy ne nyúljak kézzel a szememhez. Szokásom, hogy dörzsölgetem, illetve fogdosom a szemem, mert sokszor könnyezik, viszket. Kb. két hete ismét lett két belső árpám az egyik szemem felső szemhéján. A minap olvastam, hogy a visszatérő árpa esetleg daganat is lehet, mert gyakran összetévesztik őket egymással. A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint lehet daganat is, még akkor is, ha a műtét után jelentkező jégárpáim maguktól elmúltak 1-2 hónap alatt (gondolom a daganat nem múlik el magától), illetve, hogy már fél-háromnegyed éve nem is volt árpám? A mostani árpáim közül az egyik a felső szemhéjam alatt van egészen belül, ahol a hajlat van, eléggé nagy a duzzanat, ez kb. egy hete nőtt a szemem alá, ez is árpa lehet? Eléggé fáj, mivel olyan helyen van. Válaszát előre is köszönöm!

WEBBeteg szakértő válasza jégárpa témában

Tisztelt kérdező! A daganatos elváltozás lehetősége akkor vetődik fel, ha ugyanazon a helyen újra és újra megjelenik az árpa, illetve sosem múlik el teljesen. Ha nyom nélkül megszűnik, akkor az nem jellegzetes a daganatra. Az ismétlődő árpák - a higiénés dolgokon túl - jellegzetesen gyakrabban fordulnak elő cukorbetegekben. Ezért érdemes vércukor vizsgálatot is elvégeztetni. A szemhéj szélén nyíló mirigyek kivezetőcsövei hosszúak is lehetnek és előfordul, - bár nagyon ritka -, hogy a távolabbi részei gyulladnak be. Ilyenkor szinte a kötőhártya áthajlásában jelentkezhet a duzzanat. Minél hamarabb kezelni kellene - párakötéssel, kenőccsel cseppel és ha szükséges szájon át szedett antibiotikummal. Ha elkerülhetetlen sajnos megnyitás a következő lépés. Érdemes figyelni a helyét, megszűnik-e teljesen vagy kiújul-e.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Papp Júlia, szemész
Megválaszolva: 2009. július 14.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Jégárpa terhesség alat
Tisztelt Doktor Úr! 11 hetes kismama vagyok. Már írtam Önnek a problémámmal kapcsolatban. Jégárpa van a szememen május óta. Elmentem személyesen egy szemész...
Jégárpa műtét utáni ödéma
Tisztelt Doktor Úr! Ma volt jégárpa műtétem a bal felső szemhéjamon. Az normális hogy a kötés levétel után, a bal felső szemhéjam hurkásra dagadt, felnyomja a...
-Jégárpa
Tisztelt doktornő/úr! Június elején a jobb szemhéjamon megjelent egy árpa. Kaptam rá tobradex szemkenőcsöt illetve Oftaquix szemcseppet. Három hét elteltével...
Jégárpa műtét elkerülés
Kedves Doktornő! A szemészeten jégárpát állapítottak meg a jobb szememen. A szemhéj alsó külső részén van egy a kezdetektől fájdalmatlan rizsszem nagyságú...
Látásjavító szemlencsecsere
Tisztelt doktor Úr! Presbiópiával párosult, gyermekkorom óta fennálló messzelátásom miatt látásjavító műtétet szeretnék. 55 éves nő vagyok, jelenlegi...
Szürkehályog milyen gyorsan romlik?
Tisztelt Doktor Úr, kezdődő szürkehályogot diagnosztizáltak, 1-es távollátó és 2- es olvasószemüveget írtak fel miatta, a tünetek, pl. kettőslátás kb. 1...