Hámhiány-szem

Köszönöm az eddigi válaszokat!

Az MRI-t sajnos még nem tudtam elintézni, de elfogom. Az lenne a problémám még, hogy rengeteg hám jön le a szememre, rászuszik, nem látok át rajta, nem látok, ezt naponta megcsinálja naponta 6szor, de főleg reggel van ez és nem látok át rajta csak ha cseppentettem. Valamint az elhalt hámsejtek úszkálnak utána a szememben, pislogásra se úsznak le róla csak mükönny segitségével. Jobb szemem már láthatóan és érezhetően is kisebb emiatt. Utána olvastam, hogy a kilökődött hámsejteket a szem oldalról probálja pótolni. Fogalmam sincs hogy a szem mögötti fájdalmon kivül ezt miért csinálja, ugyanis tényleg regeteg válik le. Az lenne a kérdésem, higy ezt mivel akadályozhatnám meg? Főleg reggel nagyon rossz a helyzet, de a nap többi részében is válik le. Sajnos most már a bal szemem is elkezdte ugyanezeket a dolgokat mert arról eddig nem vált le semmi, csak száraz volt, meg szúrt, de az mellékes. Akát csukva van a szemem, akár nyitva, egyik se jobb.

 

Válaszát előre is köszönöm!

Egy 20 éves lány.

WEBBeteg szakértő válasza hámhiány témában

Tisztelt kérdező! Sajnos a  folyamatot magát nehéz megakadályozni. Gyakran kellene, amint Ön is írta műkönny cseppel átmosni. A hámosodást az A vitamin befolyásolja, a Corneregel is a regenerációt segíti elő. Hátha a regeneráció segítésével ép erős, nem lelökődő hám képződne.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Papp Júlia, szemész
Megválaszolva: 2009. július 21.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Felkeléskor szemfájás
Jó napot Doktor Úr! Az utóbbi évben egy pár alkalommal történt velem, hogy a reggeli első szemkinyitáskor éles fájdalom jelentkezik a bal szemem felső közép...
Mik ezek a furcsa "pixelek" a...
Tisztelt Doktor úr! Kb 1 hete a következőt vettem észre: Először a jobb, majd pár nap múlva a bal szememben is pislogáskor fényes felületen 1-1 picike,...
Látásjavító szemlencsecsere
Tisztelt doktor Úr! Presbiópiával párosult, gyermekkorom óta fennálló messzelátásom miatt látásjavító műtétet szeretnék. 55 éves nő vagyok, jelenlegi...
Szürkehályog milyen gyorsan romlik?
Tisztelt Doktor Úr, kezdődő szürkehályogot diagnosztizáltak, 1-es távollátó és 2- es olvasószemüveget írtak fel miatta, a tünetek, pl. kettőslátás kb. 1...
Lézeres szemműtét térérzékelés zavara
Tisztelt Dr Cserháti Zoltán. 2024 június végén volt egy lézeres szemmütétetlm. 1 illetve 1,5 dioptriás korilgáltak, mert távolra rosszul láttam. Azóta azt...
Macula regeneráció kezelés
Tisztelt Doktor Úr! 67 éves nő vagyok. 2022. évtől kezdve öregségi makula, degeneráció miatt, közel 1,5 év alatt 10 db injekciót kaptam. Szerencsére...