Kontaklencsétől ájulás!

Tisztelt Szakértők!

Régóta szeretnék kontaklencsét egy ingyenes próba alkalmával ki is próbáltam kb 2 éve., De mikor ki kellett volna vennem elájultam. A doktornő vette ki mikor összeszedtem magam.

Ma ismét felkészülve a legroszabbra belevágtam mondván, hogy nekem kell a lencse.

A probalencsét először a doktornő tette fel (3. probálkozásra). Csak a bal szembe némi furcsa idegen test érzés után láttam egy szemmel. fél perc után mikor mondta, hogy felteszi a másikat furcsa érzés jött és elkezdett verni a víz majd a szokásos hányinger és a nyitott szem ellenére semmit nem láttam egyik szemmel se. Hidegvízet inni, tarkót hüteni, fejet lehajtani, elfehéredés. Aztán jobban lettem a doktornő kihalászta úgy éreztem soha többet. Hazaértem és csak dühöt érzek és azon gondolkodok, hogy rendelek neten és majd maganak nyugott körülmények közt ha kell órák alatt begyakorlom.

Nem vagyok ájulós fajta (nagyin ritkán fordul elő életembe talán 3-4X)

24éves vagyok és tisztába vagyok a kockázatokkal, meghát ez csak egy lencse ki is lehet "mosni". Mindezek ellenére bármit is tud ajánlani?

A műtéten is gondolkodok, de ott is lenycsét tesznek fel...

Nemtudom, hogy csak valami rossz trauma miatt vagy magától a kontaklencsétől történik ez.

Hipnoterápián is gondolkodok...

Mindekinek lencséje van körülöttem.

 

Válaszát előre is köszönöm: Simon Gergely

 

 

WEBBeteg szakértő válasza ájulás témában

Tisztelt kérdező! Kicsit meglepődtem a vázolt problémán. A szaruhártyán jól illeszkedő kontaktlencsétől szisztémás tünetek, ájulás, rosszullét nem szokott bekövetkezni. Elképzelhető, hogy a doktornő úgy illesztette be a lencsét, hogy közben a fejet hátra kellett hajtani és ilyenkor a nyak két oldalán futó "bolygóideg" miatt reflexesen alakulhat ki az ájulás stb. Az otthoni lencsepróbálgatástól, főleg első alkalommal nagyon óvnám. Részben az ájulás veszélye miatt is, de felvetődik a szaruhártya sérülése, a lencse beszorulása a kötőhártya áthajlásba, amit csak a szemhéjak kifordítása után műszeres ellenőrzés mellett lehet biztonságosan eltávolítani. A javaslatom az lenne, hogy ellenőrzött körülmények között, tehát orvosi felügyelet mellett, de saját magának próbálja meg behelyezni a lencsét. Így nem szükséges hátra hajtania a fejét, elvileg nem nyúlik meg ez az ideg, de ott van közelben a segítség ha szükség lenne rá. Esetleg a rendeléstől függetlenül félre vonulva, ha zavarja mások figyelése. Ha ez sem megy végképp akkor esetleg érzéstelenítő szemcsepp segítségével elzsibbasztott szembe kellene megpróbálni a lencsét felilleszteni, természetesen az érzéstelenítő hatás beállta után műkönny cseppel az érzéstelenítő anyagát ki kellene mosni. Az érzéstelenítő hatás elmúltával meg lehet figyelni, hogy önmagában a kontaktlencse milyen hatást gyakorol Önre és a szemére.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Papp Júlia, szemész
Megválaszolva: 2010. június 15.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Ájulás gyermekkorban
Tisztelt Orvos Kisfiam ovódáskora óta évente egyszer elájult.ilyenkor kékes lett a szája. Előtte dáradtságot érez és fejfájást majd elájul. Ájulás után 3-4...
Alacsony vérnyomás és hirtelen...
Kedves Doktornő! A barátom nevében írok. Nagyon alacsony a vérnyomása, 80-90/40-50. A szíve környékén szokott szurkálást érzni és nagyon gyakran (főleg...
Ájulás. Fóbia? Szívbetegség? Valami...
Üdv! Rengeteg orvosnál, kórházban jártunk, de konkrét választ senki se tudott adni, volt olyan orvos aki aztmondta, hogy ez súlyos betegség lehet volt aki...
Szédülés, zsibbadás, ájulás
Tisztelt Doktornő! 16 éves, középiskolás lányom tapasztalt mostanában szájzsibbadást, kézzsibbadást. Ma "ájulásszerű" rosszulléte volt: felállt az asztaltól,...
Vérnyomás ingadozás
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Olyan problémával állok szemben, hogy a vérnyomásom nagyon ingadozó. Egyszer nagyon magas, majd pár perc múlva megmérve hirtelen...
Veszélyes a mesterséges ájulás?
Van egy módszer, amivel mesterségesen el lehet ájulni. Ez veszélyes? A módszer: 1: legugolni hiperveniálni (gyorsan lélegezni ki-be.) 2. 30 másodperc után fel...