Szoktatás

Tisztelt gyermekpszichológus! Azért fordulok önhöz, mert az alig másfél éves kisfúnk sokat kancsalított, így mi szemészhez vittük, a háziorvos tanácsára. Ott azt mondták, hogy plusszos a szeme, az egyik +2, 5 a másik +3-as. A szemész felírt neki szemüveget, azt mondta, hogy ez szükséges. Mi szerettünk volna mégegy orvosi véleményét kérni, de mindenhol azt hallottuk, hogy akinél voltunk, az az orvos nagy szaktekintély, ezért elfogattuk, amit mondott. Féltünk attól, hogy egy ilyen pici gyerek, hogyan fogja fogadni a szemüveget és a félelmünk beigazolódott. Eleinte, csak szoktattuk, 10, majd 20 percekre adtuk rá, és így egyre hosszabb ideig tartottuk rajta. Volt, hogy levette magáról, de mi visszatettük rá a szemüveget. Most ott tartunk, hogy egész nap rajta van a szemüveg, de soksor leveszi és amikor visszatesszük látszik, hogy nem tetszik neki., Amikor leveszi, mindig nevet, úgy tűnik, hogy játéknak véli a dolgot, ezért mi, amikor leveszi magáról a szeműveget, erélyesen rászólunk és visszatesszük rá. Nem tudjuk sajnos, hogy jól lát-e a szemüvegben, vagy esetleg jól lát, de maga a szemüveg idegesíti? Lehet, hogy csak tovább kell így szoktatnunk és csupán még kitartás kell hozzá? Néha úgy tűnik, hogy jól lát a szemüvegben, de a viselkedése bitonytalanná tesz bennünket. Tanácstalanok vagyunk. Kérem, ha esetleg tud jótanáccsal szolgálni nekünk, hogy mit tegyünk azért, hogy megszokja a szemüveget, azt nagyon megköszönnénk. Hisszük, hogy a szemüveg a kisfiunk szemének gyógyulásához vezet, és nem lesz hiábavaló az eröfeszítésünk. Sok köszönettel

Dr. Papp Júlia válasza szemészeti panasz témában

Tisztelt kérdező! Ilyen kicsi korban minden újtól, szokatlantól kissé tartanak a gyerekek. Természetes, hogy a szemüveg is furcsa, idegen nekik. Nagyon jól tették, hogy türelemmel, egyre hosszabb ideig gyakoroltatták vele a viselést. Ugyanakkor a gyerekek "szuper szenzorokkal" vannak megáldva és érzékelik, ha a szüleik bizonytalanok vagy idegenkednek valamitől. A plusszos szemüveg igénye esetén a kicsi szeme a szemizmok segítségével dolgozik, élesíti ki a képet, amikor nincs az orrán a szemüveg. Az izmok "túlműködése" miatt viszont összekancsalít., Amikor fel-le tesszük a szemüveget akkor a szemizmoknak az adott helyzethez kell alkalmazkodniuk: ha fenn a szemüveg el kell lazulni, ha lekerül hirtelen működésbe kell lendülni. Ehhez azonban idő kell. Minél többször vesszük le és minél kevesebb időt van a szemen annál kevésbé tudnak teljesen ellazulni a szemizmok. Néhány gyakorlati tanácsot érdemes megpróbálni - kinél-kinél más válik be. A vizsgálathoz kiíratott szemcseppből (ha még nem járt le) néhányszor cseppenteni, míg megtágul a szembogár és úgy felvenni a szemüveget. Így, amikor elmúlik a hatása a cseppnek az izmok lazák maradnak. Ébredéskor rögtön feltenni a szemüveget, hogy ne is legyen idejük a szemizmok görcsös túlműködéséhez. Bizonyos esetekben: játékból a macik, plüssállatok is kapjanak szemüveget - esetleg a szülők is viseljenek (legalább szemüveg keretet). A kontroll pupilla tágításos vizsgálat során aztán majd kiderül változott-e a fénytörés, csökkenthető-e a dioptria értéke.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 06.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Érzékeny fájdalmas szem
Tisztelt Dr. Cserháti Zoltán! Én egy olyan problémával fordulok önhöz, szememmel kapcsolatban körülbelül 1,5 hete problémák adódnak. Nap fényre érzékeny a...
Szem rezgés
Azzal kapcsolatban érdeklődnék, hogy a közel 6hetes babámon egy ideje azt tapasztalom, hogy a szemgolyója néha enyhén beremeg. Egy helyben áll, egy helyre...
Szemészeti ok állhat a ptobléma...
Tisztelt Doktor Úr! A problémám, amivel kapcsolatban írok nem új, legalább hét - nyolc éve jelen van az életemben, de szorongós SM betegként mostanában...
Vegyem komolyabban a tüneteket?
Mindkét szememet műtötték szürke-hályoggal, (2011 jobb, 2016 bal). Azóta szemüveget hordok olvasáshoz, számítógépezéshez a pontos jó látás érdekében....
Fáj a szemem
Tisztelt Dr Úr! Már több hete arra ébredek, hogy fáj a bal szemem, akkor is ha nem azon az oldalamon alszom. Eleinte arra gondoltam, hogy biztos elnyomtam....
Szem égése
Tisztelt Doktor Úr! 38 éves nő vagyok, pajzsmirigy alulműködésem van,3 éve, amit ugy tudtam meg, hogy 1hónapig folyamatosan könnyezett a szemem és...