Nyomás a szemben

Tisztelt Szakértő! Néhányszor előfordult már, hogy reggel felkeléskor enyhe nyomást éreztem a jobb szememben. Nem nagyon tudom pontosan leírni mi is ez, egy tompa feszítés talán. A történethez tartozik, hogy szemüveget viselek -bár nem szoktam állandóan, néha leveszem itthon 2-3 órára-, a jobb lencse 1, 5-es, a bal 0, 5-es és távolra látok rosszul, szóval utcán szoktam viselni a szemüveget. Az elmúlt két évben évente voltam a szemészeti klinikán, mert számítógép előtt dolgozom és szerettem volna megnézetni szakemberrel magam, mert időnként fájt a fejem. Ezért tavaly nyár végén felírtak szemüveget, azóta viselem ezt. "Cilinderes" szemüveg kellett, de egyéb problémát nem láttak. Pl. ma reggel is jelentkezett ez a dolog, de csak rögtön felkelés után éreztem, utána már el is múlt. Kicsit megijedtem, bár nem mondom, hogy fájdalmat éreztem, inkább csak fura volt a jelenség. Ennek ellenére jobbnak láttam, ha felteszem itt a kérdést. ui: Nemrég feltöltöttem a kezelőlapom scannelt változatát, nem tudom ez megvan-e a rendszerben, azon talán látszik valami. Köszönettel: János

Dr. Papp Júlia válasza szemészeti panasz témában

Tisztelt kérdező! (A scannelt kezelőlapot még nem tudtam elolvasni.) A diszkomfort érzés, enyhe mély nyomódó érzés, amely jellegzetesen átmeneti, leginkább a száraz szem tünetei között szokott megjelenni. Néhány pislogással, enyhe masszírozással esetleg műkönny szemcsepp használatával könnyen megszüntethető. A szemüveg nem viselése nem szokott a reggeli órákban panaszokat okozni - általában a nap végére jelennek meg a fáradásos panaszok. Ugyanakkor a szemnyomás jellegzetes napi ingadozása (hasonlóan a vérnyomáshoz) során a reggeli órákban tapasztalhatunk magasabb szemnyomás értéket. A magasabb szemnyomás enyhe nyomó érzést okozhat. Jó lenne ezt kontrollálni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 31.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Érzékeny fájdalmas szem
Tisztelt Dr. Cserháti Zoltán! Én egy olyan problémával fordulok önhöz, szememmel kapcsolatban körülbelül 1,5 hete problémák adódnak. Nap fényre érzékeny a...
Szem rezgés
Azzal kapcsolatban érdeklődnék, hogy a közel 6hetes babámon egy ideje azt tapasztalom, hogy a szemgolyója néha enyhén beremeg. Egy helyben áll, egy helyre...
Szemészeti ok állhat a ptobléma...
Tisztelt Doktor Úr! A problémám, amivel kapcsolatban írok nem új, legalább hét - nyolc éve jelen van az életemben, de szorongós SM betegként mostanában...
Vegyem komolyabban a tüneteket?
Mindkét szememet műtötték szürke-hályoggal, (2011 jobb, 2016 bal). Azóta szemüveget hordok olvasáshoz, számítógépezéshez a pontos jó látás érdekében....
Fáj a szemem
Tisztelt Dr Úr! Már több hete arra ébredek, hogy fáj a bal szemem, akkor is ha nem azon az oldalamon alszom. Eleinte arra gondoltam, hogy biztos elnyomtam....
Szem égése
Tisztelt Doktor Úr! 38 éves nő vagyok, pajzsmirigy alulműködésem van,3 éve, amit ugy tudtam meg, hogy 1hónapig folyamatosan könnyezett a szemem és...