Szemképrázás

Tiszteletem! Néhány jelenségre lettem figyelmes a szememmel kapcsolatban és nem tudom ezek, mennyire normálisak. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani a dolgot, illetve a látásom, mint egy monitor kijelzője. Olyan, mint ha pixelesen látnám a képet, ami folyamatosan vibrál, és egy-egy pixel néha kiszaladna a képből, vagy valamelyik irányba elmenne. Mindig csak a mozgást érzékelem és a vibrálást, nem látok éles fehér pontokat, mint pl hirtelen felállásnál. Sötétben is hasonló, amikor nem látok tiszta feketét, inkáb sok kis színes prizma szerűséget. Üvegtesti homályom is van, így tudom, hogy nem azt látom. Néha egy-egy fehér pont is felvillan, de azonnal el is tűnik. Leginkább ez a folyamatos vibrálás vibrálás, pixeles látás és kb. muslica nagyságú elröppenő kis valamik zavarnak. Erre létezik valami magyarázat, egyéni adottság, vagy valami betegség jele esetleg? Vannak olyan jelenségek is, amire bár nem tudom a magyarázatot, de családtagokat megkérdezve tapasztalták már. Ilyen, amikor az égre vagy fényes felületre nézek, és kis pontokat látok úszkálni. Szemüveges vagyok és eléggé érzékeny is a szemem, lehet ez is számít esetleg. Tudna magyarázatot adni a jelenségekre, amit tapasztalok, vagy forduljak minél hamarabb személyesen orvoshoz? Köszönöm Gábor

Dr. Papp Júlia válasza látászavar témában

Tisztelt kérdező! Pusztán a leírásra támaszkodva nyugodtan nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a leírt jelenség természetes jelenség része.Érdemes kivizsgáltatni a panaszok hátterét, ha szükséges pl. elektrofiziológiai vizsgálatokat (ERG, EOG stb.), is a látótér mellett.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. október 21.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Látászavar
Tisztelt Doktorúr! Több, mint 10 éve vagyok rövidlátó, asztigmiával. Szörnyű látászavarom van, már több, mint fél éve. Az egyébként tiszta kép felett...
Látás változás
Tisztelt Doktor Úr! Két napja vettem észre, hogy ha pl a nAp által erősen megvilágított fehér ajtót nézem a lakásban, akkor, mintha csillogna a felület....
Fejfájás, homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! Ma délután pihenés közben, mikor feküdtem, homályos foltot kezdtem el látni főleg a bal szememmel, kicsit a jobbal is. Ha becsuktam a...
Látásromlás oka tisztázható így?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok. Elég jól észrevehető látásromlás miatt tervezek menni a szemészetre, és bevallom őszintén bennem van az is, hogy nehogy...
Szememben ...
Tegnap délután kezdődött a címben írt úszkálás, ami vékony fekete szálaknak látszanak (romos pókháló) és néhány fekete pötty. Ezek az üvegtestben lehetnek,...
Látászavar. Szedüles
Jó napot. Nekem már 2 éve van ez. szedüles, látászavar (homályos látás uszkalo foltok. Többszor voltam szemészetnel ahol azt mondták szemen kívüli latoterben...