Mi okoz féloldali káprázó látást?

Tisztelt Doktornő/Úr! 20 éves vagyok, 9 éve rövidlátó. Az évek alatt folyamatosan romlott a szemem (jelenleg -4, 5dioptriás mindkettő), de szemüveggel rendesen látok. Úgy másfél hete kezdődtek a problémáim, méghozzá állandó, nyilalló fejfájással (bal oldalon elöl kezdődik), szemfájással. Nem is foglalkoztam a dologgal, mert a fáradtságnak tulajdonítottam és egyébként sem vagyok fejfájós. Azonban észrevettem, hogy nem jó a látásom. Folyamatosan fehéres, káprázó foltokat láttam, erősebb megvilágításnál sokkal jobban. Viszont még ha 2 szemmel néztem is éreztem, hogy a bal szemem okozza a gondot. 1 hétig folyamatosan romlott ez az állapot, végül estére már csak a sötét lakásban, csukott szemmel tudtam meglenni, olyan fényérzékeny voltam. Elementem szemészetre, ahol belenéztek a szemembe (pupillatágítás nem volt), azt mondták azzal nincs gond, a tüneteim tipikusan migrénre utalnak, ami kisugárzik a szememre. Új szemüveglencséket is bemértek, fél dioptirával erősebbet javasoltak, de nem írtak fel. Illetve emlegettek olyasmit, hogy a bal szemem talán tompán látó, de végülis annyit mondtak menjek a neurológiára. A fejfájásom az elmúlt 2 napban alább hagyott (még mindig érzem bal oldalon, hogy fájogat, néha belenyilall, de nem erősödik napközben és nem lesz állandó), de a látásom nem állt vissza. Ha csak a jobb szememmel nézek akkor közelre éles a kép, távolra pedig a szokásos, amihez szemüveggel szoktam. Viszont ha csak a ballal nézek akkor a kép káprázik, nem csak homályosabb, de fehéresebb is és közelre nézve sem éles. Így 2 szemmel nézve is káprázik kissé a kép, ami nagyon zavaró. A fényérzékenység megmaradt, igazán komfotosan csak félhomályban vagy sötétben érzem magam és idehaza a megszokott lámpák fénye is zavar. Nagyon hamar azt érzem, hogy a bal szemem fáradt. Azt szeretném tehát megkérdezni, hogy mi okozhatja a problémát és milyen vizsgálatra milyen orvoshoz lenne érdemes elmenni. Választát előre is nagyon szépen köszönöm!

Dr. Papp Júlia válasza látászavar témában

Tisztelt kérdező! Nekem is valóban első lépésben a migrén jutott az eszembe, nagyon jellegzetesek erre a tünetei. Ha ezt a "szálat elvarrtuk"és a neurológiai kivizsgálás rendben volt, akkor feltétlenül a szemészetre lenne érdemes kontroll vizsgálatra elmenni. Fontos lenne szemnyomás mérés, látótér vizsgálat stb. a zöldhályog kizárása miatt. Illetve a pupilla megtágítása mellett a szemlencse és a hátsó pólus állapotának megítélése - a gyulladás és homályok kizárása céljából.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. november 21.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Látászavar
Tisztelt Doktorúr! Több, mint 10 éve vagyok rövidlátó, asztigmiával. Szörnyű látászavarom van, már több, mint fél éve. Az egyébként tiszta kép felett...
Látás változás
Tisztelt Doktor Úr! Két napja vettem észre, hogy ha pl a nAp által erősen megvilágított fehér ajtót nézem a lakásban, akkor, mintha csillogna a felület....
Fejfájás, homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! Ma délután pihenés közben, mikor feküdtem, homályos foltot kezdtem el látni főleg a bal szememmel, kicsit a jobbal is. Ha becsuktam a...
Látásromlás oka tisztázható így?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok. Elég jól észrevehető látásromlás miatt tervezek menni a szemészetre, és bevallom őszintén bennem van az is, hogy nehogy...
Szememben ...
Tegnap délután kezdődött a címben írt úszkálás, ami vékony fekete szálaknak látszanak (romos pókháló) és néhány fekete pötty. Ezek az üvegtestben lehetnek,...
Látászavar. Szedüles
Jó napot. Nekem már 2 éve van ez. szedüles, látászavar (homályos látás uszkalo foltok. Többszor voltam szemészetnel ahol azt mondták szemen kívüli latoterben...