Hirtelen jött homályos látás - Mi okozhatja?

Pár napja a bal szememen homályos látást érzékelek, a távoli tárgyak körvonala nem tiszta, TV, számítógép betűit nem tudom elolvasni, mintha a bal szememmel minden egy árnyalattal sötétebb volna. Voltam szemésznél, aki pupilla tágítás nélkül -2, 5 -et mért, pupilla tágítás után + 0, 5-öt. Végzett szemfenék vizsgálatot, és még sok mindent, amit nem tudok felsorolni és azt állapította meg, hogy a szememnek nincs baja, mert a pupilla tágítás után dioptria nélkül is el tudtam olvasni azt, amit előtte a 2, 5 lencsével sem. Időszakos rövidlátást említett, ami magától elmúlhat, vagy valamilyen anyagcsere zavart, ami erre a kényszerreakcióra készteti a szememet. Nagyon zavar a látásban, de egyenlőre ő nem tudott mit mondani, azt javasolta várjunk 2-3 hetet. Mit tegyek? Mitől lehet? Milyen anyagcsere zavar okozhatja ezt?

Dr. Papp Júlia válasza homályos látás témában

Valóban érdemes várni, mert szemizmok ilyen intenzív görcsének meg kell keresni az okát. A fáradás miatti átmeneti myopia meg szokott szűnni néhány héten belül. Utána ha még fennállnak a panaszok, kontroll vizsgálatot javasolnék -, de szerencsére nagyon alapos szemészeti vizsgálaton volt túl, mi nagyon jó eredménnyel zárult.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 03.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! A problémám 4-5 napja kezdődött, amikor a napon fehérrel festettem a kerítést. Egyből ezután jöttek ki a tüneteim, nem telt el idő. Azóta...
Mi baj lehet a szememmel?
Üdvözlöm! A mainap este fűrdés után észrevettem, hogy mikor kinéztem az ablakon akkor ha egy lámpára néztem olyan volt, mintha nem tudnék összpontosítani a...
Szempanaszok
Tisztelt Doktor úr! Télen kezdődött egy nagyon elhúzódó krónikus arcüreggyulladásom, ami együtt járt egy szemproblémával. Nagyon fáradékony lett a szemem, nem...
Homályos látás a jobb szememre
Udvozlom. Egyik naprol a masikra a jobb szememre ugy latok, mint ha fokuszalok valahova pont ott egy vizcsepp lenne es elmosodik abban a pontban a latasom....
Elsötétedik a látóterem
Kedves Doktornő! Véletlenül vettem észre, hogy, amikor becsukom vagy letakarom az egyik szememet, a másikkal egy ideig teljesen jól látok, majd hirtelen...
Unilaterális macropsia, éleslátás...
Tisztelt Doktornő! A következő szemproblémámra keresnék választ: A bal szemem hosszabb megerőltetésre (monitor/tanulás/kevés alvás) bevörösödik, idegentest...