Homályos látás fémforgácsok miatt

Jó napot! Már 2005 óta szemüveges vagyok. -0, 5 dpt lencsés szemüveget kellett hordanom, amikor erőltettem a szememet. Tavaly, decembertől már csak -0, 25 dpt lencséket mind a két szememre, úgyszintén csak fokozott erőltetéskor. Anyám az egyik szemére -1, 5 a másikra meg -2 dpt lencséjűt, valamint a térlátása csökkent és kezelik Egy fémmegmunkáló üzemben dolgozok. Gyakran kerül a szemembe forgács, hol réz, alumínium, hol pedig acél darabka. A forgács a megmunkálás során olajjal és hűtőfolyadékkal (emulzióval) érintkezik. Először egy hónapja vettem észre, hogy egyik pillanatról a másikra a jobb szememre erősen homályosan látok. Gyors pislantások sorozata után újból élesen láttam. A tükörben egy átlátszó hártyát vettem észre a szaruhártyámon. Kiszedni nem mertem, mert mikor papírzsebkendővel sikerült elkapnom, kissé megnyúlt és azt véltem, hogy az a szemgolyóm része. Az elmúlt napokban viszont többször is a pupillám elé került és homályosan láttam. Nagyon zavar és aggaszt a jelenség, ami nagyon hasonlít a következő linken kérdezőtől: webbeteg.hu/orvos-valaszol/szem_betegsegei/1924 Esetemben a szemhéjam széle pirosabb, ám a jelenség előtt pár órával acélforgács került a szemembe. Mitől gyulladhatnak be ezek a szemhéjszél lipid termelő mirigyek, mennyire veszélyes? Mi az oka az üvegtest kocsonyás anyagának összetöredezettségének, miért fontos, hogy mikor jelenik meg? Mindkét esetben lehetséges a látás elvesztése, ha nem kezelik időben? Válaszát előre is köszönöm)

WEBBeteg szakértő válasza homályos látás témában

Tisztelt kérdező! A leírásból az tűnik ki, hogy sajnos szemészeti szempontból nem legideálisabbak a munkakörülményei. Fontos lenne védőszemüveg, szükség esetén vény nélkül kapható antibiotikumos kenőcs használata a szemhéjakon éjszakára, alapos letisztítás stb. A védőszemüveggel remélhetőleg a különböző szilánk, forgács szembe kerülése is kivédhető lenne. Önmagában az üvegtest töredezettsége természetes folyamat része, nem jelenti a látás elveszítését, de kontrollálni érdemes.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2011. augusztus 03.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! A problémám 4-5 napja kezdődött, amikor a napon fehérrel festettem a kerítést. Egyből ezután jöttek ki a tüneteim, nem telt el idő. Azóta...
Mi baj lehet a szememmel?
Üdvözlöm! A mainap este fűrdés után észrevettem, hogy mikor kinéztem az ablakon akkor ha egy lámpára néztem olyan volt, mintha nem tudnék összpontosítani a...
Szempanaszok
Tisztelt Doktor úr! Télen kezdődött egy nagyon elhúzódó krónikus arcüreggyulladásom, ami együtt járt egy szemproblémával. Nagyon fáradékony lett a szemem, nem...
Homályos látás a jobb szememre
Udvozlom. Egyik naprol a masikra a jobb szememre ugy latok, mint ha fokuszalok valahova pont ott egy vizcsepp lenne es elmosodik abban a pontban a latasom....
Elsötétedik a látóterem
Kedves Doktornő! Véletlenül vettem észre, hogy, amikor becsukom vagy letakarom az egyik szememet, a másikkal egy ideig teljesen jól látok, majd hirtelen...
Unilaterális macropsia, éleslátás...
Tisztelt Doktornő! A következő szemproblémámra keresnék választ: A bal szemem hosszabb megerőltetésre (monitor/tanulás/kevés alvás) bevörösödik, idegentest...