Látótérkiesés

Tisztelt doktor úr/nő! 20 éves lány vagyok, a problémám a következő: egy ideje, ha természetes fényen vagyok, akkor szikrázó fekete pontokat látok és ez nem csak a fehér felületekre igaz, hanem a szürke járdára is, vagy akármilyen színes felületre. A másik gond, hogy úszó, homályos, összetapadt köröket is látok, ezt szintén csak természetes fénynél. A harmadik és egyben legijesztőbb probléma, hogy egyik pillanatról a másikra kiesik a látóterem egy része, először csak egy átlátszó függönyt látok, aztán villog a fél látóterem, de azon sem látok át. Ez ritkán jelentkezik, és általában mindig fél óráig tart. Eleinte, ezt követte hányinger hányás ill fejfájás is, de az utóbbi időben ezek nem kísérik. A kérdésem az lenne, hogy mik okozhatják ezt, ill állhat-e nagyon súlyos probléma a háttérben? Van okom az ijedtségre? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Papp Júlia válasza látótérkiesés témában

Tisztelt kérdező! Nagyon fontos lenne az alapos kivizsgálás - első lépésben szemészeti irányban, majd szükség esetén a neurológia irányába a migrén kizárása céljából. A szemészeten fontos lenne látótérvizsgálat, pupilla tágítással egybekötött szemfenéki vizsgálat, az erek állapotának megítélése. Az első két említett gond hátterében leggyakrabban az üvegtest töredezettsége szokott állni vagy a szemfelszín eltérése, de az utolsóként említett panaszok hátterében több eltérés is felvetődik (retinalis eltérés, keringési zavara, migrén stb.)

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. október 31.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Látászavar
Tegnap este látászavarom volt! A bal szememnél el kezdett fényes vibrálások jönni, 10-15 perc múlva oldalt a teret nem láttam. Fél óra múlva lecsillapodott,...
Látótérkiesésről kérdés
Tisztelt szemész doktornő! Cilinderes szemüvegem van. Értékei: +1.0 Dsph +4, 5 Dcyl -1.0 Dsph 3 7, 5 Dcyl Nemrégiben csináltak egy látótér vizsgálatot, aminek...
Enyhe látótér kiesés
Tisztelt Doktornő, A következő problémával fordulok önhöz: 23 éves férfi vagyok, 1-2 hónapja éreztem már, hogy kicsit tompán, nyomódásszerűen fáj mindkét...
Látás
Tisztelt Szakértő! A problémám a következő lenne. Kb. egy hónapja már mindkét szememben a perifériás látótérben van egy kieső folt, nem látok ott semmit....
Látótér kiesés
Tisztelt Doktor Nő/Úr! A következő problémával fordulok Önhöz. Kb. kettő hete reggeli ébredést követően jobb szemem, jobboldali felén eggyértelmű...
Látásjavító szemlencsecsere
Tisztelt doktor Úr! Presbiópiával párosult, gyermekkorom óta fennálló messzelátásom miatt látásjavító műtétet szeretnék. 55 éves nő vagyok, jelenlegi...