Pszichológia, számítógépes játékfüggőség

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Segítséget/tanácsot szeretnék kérni számítógépes játékfüggőségem kezelésére. A tünetek: áltlag. napi 4-5 órát játszom, majdnem minden nap; fontos tevékenységeket hanyagolok el: rendrakás, takarítás, tanulás, korábbi hobbik; elvonási tüneteim lesznek, ha nem játszom (ha pl. vizsgákra készülök): ingerlékeny, szomorú, frusztrált leszek; hiányérzetem alakul ki (gyakori vágyódás a játékok után). 22 éves vagyok, vannak barátaim, szoktunk együtt sportolni is (havonta 1-2 hétvégén)., De az élet nehézségei elől, csak a játékok világában találok menekvést. Ennek okai: iskolai elvárások, sikerélmények hiánya, és főleg, hogy nincs barátnőm. Ez utóbbi, azt hiszem az átlagosnál, súlyosabb probléma, tekintve, hogy évek óta próbálok összejönni valakivel, de még senkivel sem sikerült; és az átlagosnál komolyabban veszem a (hosszútávú) párkapcsolat keresését. (A kiszemelt lánnyal (/lányokkal) történő egy-egy rövid beszélgetésre is komolyan készülnöm kell, kommunikációs problémáim, félénkségem legyőzésére.) Ezt azért hangsúlyoztam, mert általában az erre a válasz, hogy: „Akkor szerezz barátnőt! ” (Mintha olyan könnyű lenne ez, mint egy csettintés, vagy, mint lemenni a boltba). Remélem, létezik valamilyen otthoni módszer (nem csak szakrendelés) a függőség kezelésére! Segítségét előre is köszönöm!

Nagy Rudolf válasza játékfüggőség témában

Kedves Kérdező! Leveléből az, derül ki számomra, hogy igen jól látja problémája lényegét és az életmód változtatás lehetőségeit is mérlegelte. Az "otthoni módszer" lényege az lehet, hogy a számítógépes játékra szánt időkből fokozatosan lefarag és az egyéb tevékenységekre szánja. Azokra melyeket Ön is felsorolt: sporttevékenységek barátokkal vagy önállóan, környezetének rendben tartása, tanulás. Gondolja át, milyen egyéb kikapcsolódást nyújtó tevékenységeket végezne szívesen (mozi, uszoda, könyvtárlátogatás, természetjárás...? stb). Az iskola okozta stressz oldásának leghatékonyabb módszere talán a tanulás és nem a számítógépes játék? Érdemes az értékrendjeit az embernek időnként átgondolni. A változtatást mindenképpen elősegíti, ha saját magának rövid naplót vezet. Órarendet alakít ki. Feljegyzi pl. mire, mennyi időt szánt, ebből mi valósult meg. Azzal ha minél gyakrabban kimozdul otthonról a párkapcsolat kialakulásának esélyét is növeli. Ha úgy érzi nem megy, nem kell kétségbe esni, nem kell a külső segítségtől félni. Segítségért nem csak szakrendelőkhöz fordulhat. Segítségére lehetnek több településen is működő segítőközpontok, ifjúsági tanácsadók, szenvedélybetegek közösségi ellátását végző szolgáltatók, ahol diszkréten beszélhet problémáiról.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 Nagy Rudolf
Nagy Rudolf Addiktológiai konzultáns
Megválaszolva: 2013. február 24.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Alkoholfüggőség, felépülés - testi...
44 éves nő vagyok, 16 éves koromtól kezdve életem jelentős részében jelen volt az alkohol, ahogy az gyakran lenni szokott, évről évre nagyobb fogyasztással....
Jelenleg felíratható varenicline...
Tiszteletem! Jelenleg Magyarországon forgalomban van, illetve felírható varenicline (Champix) a dohányzásról való leszokást elősegítő terápiaként? Amennyiben...
Hogyan juttassunk orvoshoz egy...
Tisztelt Címzett! Egy, a családban előforduló alkoholista beteggel kapcsolatban teszem fel kérdésemet. Kb. fél éve havi rendszerességgel előfordul, hogy 1-1...
Gyógyszer alkamazás
Jó napot. Az a gondom, Hogy felkerestem egy addiktológust, de nem sok a bizalmam hozzá, és miután úgy írta fel a Frontint, hogy meg se kérdezte a májfunkciós...
Nárcisztikus személyiség zavar
Nárcisztikus személyiség zavar több pszichiáter megállapítása szerint. 3 éve alkoholizmus is társul. Elviselhetetlen a viselkedése. Legalább 6 éve többen is...
Hirtelen sóvárgás
Jó napot Egy olyan dolog történt velem, hogy nemrég hagytam abba a dohányzást és már másfél éve, hogy nem használom a nikotin pótló szereket sem Eddig...