Gomboc érzet

T Dr.Úr/Nő Már többször írtam ezügyben, a gombóc érzet napközben előjön többször majd elmúlik, nemrég voltam nyelési röntgenen szintén negatív lett, ugy, mint a fül orr gégészeti leleteim, és a nyaki ultrahang is, már tehetetlen vagyok frontint szedek nem javul kaptam néma refluxra savlekötőt, de még semmi változás, lassan 3 honapja senki nem tud semmit, félek valami rossz történik a torkomban (daganat stb) tudna nekem valami diagnozist esetleg valami megnyugtatobb választ adni, mivel furcsa, hogy érzem és nincs ott semmi, ráadásul szédülések vannak rajtam, köszönöm válaszát.

Dr. Zaránd Rajmund válasza gombócérzés témában

Tisztelt Uram! 26 éves korban a szájüregi tumorok igen ritkák, de ha valami ilyesmiről lenne szó, akkor az gégészeti vizsgálattal, nyaki ultrahanggal, röntgennel kimutatható lenne (amiken már átesett). A globusérzés hátterében leggyakrabban refluxbetegség áll, mint funkcionális ok, de az esetek zömében lelki eredetű. Erre utal az IBS és a szédülés együttes jelenléte is. Azonban a mögöttes lelki ok elfojtása előbb-utóbb valóban fog organikus betegséget okozni, ezért mindenképp javasolom, hogy pszichológus-pszichiáter segítségével a lelki okokat feltárva keresse a gyógyulást. Természetesen (klinikai eltérés nélkül saját kezdeményezésre TB hozzájárulás nélkül, fizetősen) MR vagy PET CT is végeztethető, de ezektől én nem várok komoly eséllyel semmi diagnosztikus eredményt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 28.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Gombócérzet
Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül 4 hónapja gombócérzéssel küzdök. Végül 3 héttel ezelőtt fül-orr gégészeti vizsgálaton vettem részt, ahol reflux betegséget...
Reflux vagy valami más ?
Még, decemberben análisan kőzösültem, akkor kicsit begyulladt a péniszem, de elmult pár nap alatt. Február kőzepén volt hasmenésem, rossz kőzérzetem, talán...
Gombócérzés
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Pontosan 1 hónapja elkezdett fájni a torkom, melyet nyeléskor éreztem. Elmentem fül-orr-gégészhez, aki vírus miatt bő folyadékot...
Nyelőcsőben gombócérzés
Tisztelt Doktor Úr! Tanár vagyok Miskolcon és egy hosszabb válási procedúrán voltam túl tavaly. 2013-ban total thyreoidectomiát végeztek nálam, mert volt a...
Torokszárazság, piros és vérbő garat
Az utóbbi hónapokban vissza-visszatérő jelleggel torok- illetve garatproblémák kínoznak. A garat felszíne duzzadt és pirosas, az erek ugyancsak láthatóan...
Gombócérzés a torokban, áll alatti...
Kedves Doktor úr! Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy az elmúlt hetekben sokszor gombócót érzek a torkomban, de úgy veszem észre, hogy nem állandó. Az...