Pszihés vagy valós tünetek?

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Úgy két hete éreztem egy nagyobb, erősebb szívdobbanást. Otthon voltam, ülő helyzetben voltam, nem végeztem semmi megterhelőt., Amikor felálltam és elkezdtem sétálgatni, akkor megszűnt. Munkahelyen szintén ülő helyzetben jött egy olyan "hullám", ami nem akart elmúlni. Felálltam, sétáltam kicsit, gondoltam majd ez megoldja, de ahogy visszaültem, megint jöttek a nagy dobbanások. Üzemorvos megvizsgált. EKG eredmény: alapvetően szép görbe, extrákkal. Terhelésre garantáltan jelentkezik a ritmuszavar, de sajnos terhelés nélkül sem ritka. Azt mondták nem veszélyes, Magne B6 segíthet. (Előzmény: tavaly szívultrahangos vizsgálat szerint az egyik billentyűm nem zár rendesen. Akkor még nem volt semmi szívdobogás érzéses problémám. Akkor az orvos Panangint javasolt, azóta is szedem) Észrevételeim: , Amikor lefekszem, nagyon erősen érzem a szívverésem a hasamban, nagyon jól látható is a mozgás. Ülés közben pedig ha a szék háttámlájának dőlök, akkor a hátamban érzem a dobogást. Itt nem ritmuszavarra gondolok, csak egyszerűen nagyon erősen érzem a pulzusomat. Sokszor van, hogy nehezen tudok levegőt venni. Sokszor nagyokat kell sóhajtanom, erőltetnem kell a levegővételt, kifejezetten nyitott szájjal. Közben olyan érzésem van, mintha a rekeszizmon nem engedné, hogy nagy levegőt vegyek., Mintha görcsölne., Ami nagyon furcsa, az a "pulzus lüktetése a szememben". Jellemzően a jobb szemem látóterének jobb felében szoktam látni fekete villanásokat. Ugyanabban az ütemben, mint a pulzusom. Ez rendszerint néhány másodperc alatt elmúlik. Szintén furcsa dolog, hogy sokszor, amikor a hasamban érzek éles, impulzus jellegű fájdalmat, olyankor ugyanez a fájdalom jelentkezik a mellkasomban is. A szegycsontom alatti részt megnyomva enyhe fájdalmat és feszülést érzek. A korábbiakhoz képest nagyon gyenge vagyok, szinte azonnal elfárad a karom ha felemelem, de egy kis lépcsőzés is megterhel. Nem dohányzom, aktívan sportoltam korábban. Mi (k) okozhatja? Válaszát köszönöm!

Dr. Molnár Dóra válasza szívpanasz témában

Kedves Kérdező! Javasolt ismételt kardiológiai vizsgálat és szívultrahang ellenőrzés is. Részletesebb vérvizsgálat (vérkép, ionok, pajzsmirigy funkció), és mellkasi rtg végzés is ajánlott. Leletek birtokában lehet dönteni a továbbiakról. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2013. szeptember 24.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Rejtélyes panaszok
Szép napot! Nekem egészen januárra nyúlnak vissza panaszaim. Kezdődött azzal, hogy nyugalmi állapotban egyszer csak felment a pulzusom 130-150 közé. Elmentem...
Mi bajom lehet?
A szivem néha elég furcsán ver; ez elég kellemetlen. Néha 1héten 2szer is de van, hogy 1honapig semmi. Ketőt ütemtelenül ver majd felgyorsul;, de semmi egyéb...
Szívszurkálás
Tisztelt Doktornő! 29 éves, mérsékelten aktív (tehát harmonikus terhelés ér) életet élő férfi vagyok, tavaly, dec 1-jén elkaptam valamilyen légúti,...
Szívvel kapcsolatos, bizonytalanság!
Jó napot! 23 eves fiu vagyok, sportolok rendszeresen már 14 eve, 2 eve volt egy idoszakom, amikor éreztem néha, hogy a szivem 1 helyet kettot pumpál hirtelen...
Szapora szívverés este lefekvéskor
Tisztelt WebDoktor! 20 éves, vékony testalkatú nő vagyok. Azzal a problémával fordultam a háziorvosomhoz, hogy az utóbbi fél évben rendszertelen szívpanaszaim...
Gyógyszer szedése mellett fogyasztható...
Tisztelt Doktornő! Sertralin-teva gyógyszert szedek, 50 mg-ot minden reggel szorongásra. Az elmúlt időszakban mivel terhes voltam, így nem fogyasztottam...