Stimuloton

Kedves Doktornő! Évek óta szedtem fevarint szorongásra amely nem hozott 100 %-os eredményt illetve a gyógyszert sem sikerült elhagyni. Októberben váltottam orvost és átálltunk a stimulotonra. 50 mg volt a kezdőadag amely 2 hétig felerősítette a szorongást majd lassan jobb lett. Az első kontroll alkalmával 4 hét után 25 mg emelést javasolt a doktornő így most 75 mg-ot szedek. Az első 2 hét teljesen rendben volt, 100%-os állapotban voltam azonban a második hét végére hírtelen újra jelentkezett a szorongás ami furcsa volt számomra és "kicsit" rosszul is esett. Most lépek a 3. hétbe és a szorongás még mindig érződik, rosszabb alvás, kattogó gondolatok. A doktornőm szerint ez még teljesen normális és lesz is még visszaesés de szeretném ha Ön is leírná, hogy valóban természetes gyógyulási folyamat az, hogy a szorongás vissza-vissza tér. Köszönöm a válaszát:

Dr. Pálvölgyi Rita válasza Antidepresszánsok kezdeti hatása témában

Tisztelt Kérdező, Azt tudom megerősíteni, hogy ilyen előfordulhat, egyénileg eltérő, hogy kinél, mennyi idő alatt stabilizálódik az antidepresszáns hatása. Ugyanakkor az is megtörténik néha, hogy emelt adag mellett fokozódik a szorongás. Az, hogy ez önnél milyen irányba fog eldőlni, szerintem ezt még ki kell várni. Mindenesetre folyamatosan érdemes a kapcsolatot tartani a pszichiáterével, és visszajelezni az aktuális állapotot. Üdvözlettel, Dr. Pálvölgyi Rita

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2025. november 26.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Xanax és alkohol
Üdvözlöm! 7 hónappal ezelőtt volt egy nagyon erős panikrohamom, ami után erős szorongasom lett.mindennapos testi tünetekkel . (egésznapos...
Gyögyszer kölcsönhatás
Tisztelt doktornő! Nyugdíjasként dolgozom az utóbbi időben elég stresszes a munkahelyem. Alvászavarokkal küszködöm egy hónapja. El kellett...
Gyógyszer elhagyás
Tisztelt Dr nő! Évek ota szedek, 10 mg cipralexet, mellé 0.5 mg rivotrilt, pánikra, szorongásra, gyógyszert próbáltak váltani, de...
Pánik és Gyógyszer elhagyás
Tisztelt Dr Nő! 19 évig szedtem 10 mg cipralex mellé 0.5 mg rivotril, úgy éreztem beleavatkozik a házaséletembe, ezért próbáltunk...
Scipparol es az alábbi szorongásrol...
Üdvözlöm! Kérdezni szeretnék 6 napja Szedem a scippa 5mg ot az orvosom mondta 6 nap utan emeljem 10 mg ra a Scippat. Mellette 3×0,25mg...
Lehet-e az alábbi gyógyszereket együtt...
Tisztelt Doktornő! A kérdésem az lenne, hogy a Betahistin-ratiopharm gyógyszert lehet-e szedni, Scippa és Olanzapin Teva gyógyszerekkel...