Ellenanyag

Második terhességem (19.hét). Elsőnél nem volt semmi gond. Vérvéte eredménye: AB RH pozitív, ellenanyag: pozitív, direkt coombs: negatív, vörösvérsejt elleni Anti test: Anti-c, titer 1: 1. Kell emiatt aggódni? Veszélyes lehet?

Dr. Farkas Ágnes válasza ellenanyag témában

Kedves Hölgyem! Önnek egy ritka ellenanyagtermelést diagnosztizáltak. Sajnos lehet ennek komoly következménye is, de éppen ezért lesz fontos az egyetlen tanács, amit adnék. A terhesgondozást mindenképpen egy centrumban kell végezni, ahol ebben a kérdésben vannak tapasztalatok, és Neonatologiai Osztály is működik. Az ellenanyag következménye lehet az, hogy az újszülött különböző fokú vérszegénysége alakul ki. Kedvező esetekben ez olyan enyhe, hogy teendőt nem igényel, de olyan is lehet, hogy már az ultrahang vizsgálat során mutatkoznak jelek, ami miatt hamarabb be kell fejezni a terhességet. Ilyenkor fontos, hogy a kisbabáját porfi csapat lássa el, ha kicsit korábban születik azzal is tudjanak foglalkozni, de a vérszegénységet is hamar meg tudják majd oldani. Nem kell nagyon megijedni, hanem tudatosan olyan helyet kell a szülésre választani, ahol a felmerülő problémákat gyorsan tudják majd kezelni. Minden jót! Üdv: Dr. Farkas Ágnes

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. április 29.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Direkt Coombs teszt
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! A+ a vércsoportom, ellenanyag szűrésem pozitív, direkt coombs teszt pozitív, enzim reaktív pán antitest mutatható ki....
Ellenanyag a vérben
Tisztelt Dokor! Van egy fiam aki 3, 5 éves. A szülést követően sajnos késpbb kaptam meg az andi d injeciót. (72 óra + 9 óra után). Emiatt a 2. születendő...
Ellenanyag terhességkor
Üdvözlöm! Kérdésem az lenne, hogy harmadik terhesség esetén ha ellenanyagot találnak a véremben, okozhat-e valami problémát. Én B Rh+ vagyok, a férjem 0...
Ellenanyag enzim terhesség alatt
Tisztelt Doktor Nő/Úr, Ma töltöm be várandósságom 11. hetét. Ez az első terhességem, 2 éve tervezzük PCO-s vagyok és pajzsmirigy alulműködésem van, amiket...
Pozitív ellenanyag
Kedves Doktornő! 2011.augusztus 15-én szültem kisfiamat. 2 héttel ezelőtt bekerültünk a kórházba, ahol kiderült, hogy a rosszullétét vérszegénység okozta,...
Ellenanyag szűrés
Tisztelt weborvos, Feleségem 3-dik gyerekünkkel terhes, ellenanyagszűrésének eredményei: Immunhaematológiai státusz: - vércsoport: 0 Rh (D) pozitív - egyéb...