Húgycsőnyílás diszkomfort
Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával fordulnék Önhöz: Januárban visszatérő felfázással küzdöttem, kétszer kaptam Monural port a kezelésére. A nőgyógyászaton járva kiderült, hogy gombás hüvelyfertőzés okozhatta a hólyaggyulladást, ezt ki is kezelték. A felfázásos tünetek elmúltak, de maradtak kellemetlenségek. Naponta többször érzek kellemetlen, égő érzést a húgycsőnyílásnál, (egyértelműen nem a hüvelynél) függetlenül a vizeléstől. Egy-egy pillanatra olyan érzés, mintha majdnem bepisilnék. Szintén húgycső körüli kellemetlen érzés van alhasi nyomásra is, illetve reggel az első vizelés előtt. Jártam azóta urológián, ahol megnézték, hogy van-e bármilyen baktérium, fehérje, genny a vizeletben, de ez mind negatív. Itt, derült ki az is, hogy a veséimben kb. 1 centiméteres ciszták vannak, a Doktor úr elmondása szerint azonban ez nincs összefüggésben a problémával és ártalmatlan is. Mivel nem találtak kóros dolgot a vizeletben, a Doktor úr Canephron szedését javasolta, de ez nem segített. Hálás lennék, ha Ön tudna útmutatást adni, merre indulhatnék el a problémával. Köszönettel,
Dr. Papos István válasza hüvelygyulladás témában
Tisztelt Kérdező! Amennyiben a vizelet negatív, akkor nem urológiai oka van a problémának, javaslom, hogy nőgyógyászaton jelentkezzen kontroll vizsgálatra. 2x1 Urimenna szedése javíthat a panaszokon. üdvözlettel