A nők leggyakoribb daganatos megbetegedése az emlőrák, melynek több szövettani megjelenése lehet. A betegség egyik elterjedt formájának kezelésére dolgozták ki a gátolt érképzés módszerét, s az ahhoz szükséges...
Független Hírügynökség -
2009.03.17. 09:34
A vegetáriánusok körében általában kevesebb a rákos megbetegedés, de ezen belül meglepő módon gyakoribb a vastagbél- és végbélrák, mint a húsevőknél - állapították meg brit tudósok.
Akik naponta megisznak egy pohár bort, azok jelentősen csökkentik a nyelőcsőrák kifejlődésének kockázatát. A borivók és bortermelők szempontjából egyaránt biztató hír a Gastroenterology szakfolyóirat márciusi számában...
Egy évszázada tudott dolog, hogy a korlátozott táplálkozás lassítja egyes daganatok növekedését, de eddig nem ismerték ennek az okát: a kutatóknak most sikerült kideríteniük egy enzim szerepét, amelynek az aktiválódása...
Vérvétel és ultrahang együttes alkalmazásával a lehető legkorábbi és kezelhető stádiumban kimutatható a halálos petefészekrák egy szerdán közzétett brit tanulmány szerint.
Jótékony hatása van a halálos betegekre, ha megbeszélik orvosaikkal a végső időszak kezeléseit - állapították meg amerikai kutatók.
A kalcium feltehetően csökkenti a vastagbélrák és az emésztőszervi daganatok kockázatát férfiak és nők esetében egyaránt egy kiterjedt amerikai tanulmány szerint, amelynek eredményeit az Archives of Internal Medecine...
A meddő férfiak esetében háromszor nagyobb a hererák kialakulásának kockázata, mint termékeny társaiknál - közölték a kutatók az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban.
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2009.02.24. 16:52
A legújabb kutatások szerint a stressz felgyorsítja, egyes vérnyomásgyógyszerek azonban lelassíthatják a melanoma, a legagresszívebb bőrrák előrehaladásának folyamatát – állítják az Ohio Egyetem kutatói.
Amerikai kutatók két genetikai mutációt azonosítottak, melyek a különösen nehezen kezelhető és nagy arányban halált okozó agydaganat, a glióma növekedését, kialakulását felügyelik.
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2009.02.11. 14:18
Korábbi feltételezésekkel szemben egy új tanulmány szerint a terhes, mellrákos nőknek nem romlanak a túlélési esélyeik betegtársaikhoz képest - adta hírül a Cancer című orvosi lap.
Olyan enzimet (biokémiai folyamatokat szabályozó fehérjét) fedeztek fel japán tudósok, amely az egereknél gátolja az emlőrák növekedését; a Cukubai Egyetem tudósainak reménye szerint, felfedezésük új, hatékony...
Független Hírügynökség -
2009.02.06. 15:40
Az Aspirin (acetilszalicilsav) csökkentheti a gyomorrák egyik fajtájának kockázatát - állapította meg egy amerikai tanulmány, amelyről pénteken adott hírt a BBC brit közszolgálati hírportál.
Független Hírügynökség -
2009.02.05. 14:15
Megkétszereződik az emlőrák kockázata azoknál a nőknél, akik a havivérzés megszűnése után kombinált hormonkezelést kapnak. Ha viszont abbahagyják az ösztrogén és progesztin alkalmazását, egy éven belül 28 százalékkal...
Vital Balance Életmód Központ -
2009.01.23. 17:17
A Barátok közt Berényi Miklósáról egy baleset után készített mellkasröntgen felvételen derült ki: egy árnyék van a tüdejében. Az elvégzett vizsgálatok alapján a tüdő daganatos betegsége igazolódott.
Független Hírügynökség -
2009.01.07. 15:21
Akinek bőrrákja van, annál sokkal könnyebben alakul ki más rákbetegség is - fedezték fel ír kutatók. A melanómásoknál például kétszer nagyobb a más rákbetegségek kockázata, mint a lakosság egészében.
WEBBeteg -
2009.01.05. 10:46
Szőlőmagból nyert vegyület hatására a rákos sejtek elpusztítják önmagukat. A meglepő labortesztről amerikai kutatók számoltak be a közelmúltban.
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2008.12.06. 14:35
A prosztatarák az egyik leggyakoribb halált okozó betegség a férfiak körében. Az orvosok évek óta keresik a módját annak, hogy előre meg tudják állapítani, a beteg csak egy kevéssé veszélyes tumortól szenved, vagy...
Rákgyógyítás -
2008.12.05. 15:05
Sok félrevezető híradás kering az éterben új, a korábbiakhoz képest forradalmi változást ígérő gyógymódokról. Sok esetben azonban ezek a hírek vagy kezdetleges kutatási eredményeket közölnek vagy nem bizonyított...
Független Hírügynökség -
2008.11.22. 11:00
Kevesebb műtéti beavatkozás, kisebb lelki megrázkódtatás - ez szól amellett, hogy egy operációval végezzék el a mellből a rákos daganat eltávolítását és a plasztikát is. Európában ez egyre elterjedtebb, míg...
WEBBeteg - stern.de -
2008.11.17. 10:20
A folsav és a B-vitamin kombinációja hatásos lehet a daganatos betegségek kialakulásának megelőzésére. A feltételezés eddig nem volt tudományosan elfogadott, most egy nagy amerikai tanulmány próbált a végére járni.
WEBBeteg - stern.de -
2008.10.27. 11:40
Berlini sebészek egy hölgy veséjét a vagináján át távolították el a napokban. A cél az volt, hogy egyetlen vágás, sebfájdalom és maradandó külső heg nélkül hajtsák végre a beavatkozást. Több orvos kritikus a szokatlan...
Független Hírügynökség -
2008.10.21. 09:43
A napszakhoz és órához igazított kezelés jelentőségéről ír a Népszabadságban Dr. Szenczi Tóth Károly. Állítása szerint a kezelés hatékonyabb lehet, ha alkalmazkodik a sejtek anyagcseréjének ritmusához.
Független Hírügynökség -
2008.10.02. 10:21
A C vitamin tartalmú szerek jelentősen csökkenthetik egyes rákgyógyszerek hatását - állapították meg amerikai kutatók. Laboratóriumi kísérletekben az izolált ráksejtekből 30-70 százalékkal kevesebb pusztult el akkor, ha...
Független Hírügynökség -
2008.10.01. 11:56
Amerikai kutatók hármas összefüggést találtak a vastagbélrák, a kövérség és a genetikai örökség között. Kiderítették, hogy akinek genetikai okból magas a vérében a "zsírhormon", annak 30 százalékkal kisebb...