Ha a szurkoló kedvenc csapatának fontos mérkőzését figyeli, akár a helyszínen, akár a tévé képernyőjén keresztül, lényegesen nagyobb esélye van arra, hogy szívinfarktust kapjon, mint ha békésen horgászva a vízparton...
Medipress -
2010.03.18. 10:09
Pszichológiai eltérések is vannak a férfiak és a nők között, amelyeket számításba kell venni akkor, amikor a különböző nemhez tartozó betegeknek ugyanazt a kezelést javasolják szívroham után.
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2010.03.06. 16:21
A kar véráramlásának ideiglenes leállítása védi a szívet szívroham esetén - mutatta ki egy dán tanulmány. Úgy vélik, ez az eljárás mintegy újraindítja a természetes mechanizmusokat a szívben, az oxigénhiány...
Ha a rosszullét áldozata egyáltalán nem lélegzik vagy csak elégtelenül, a légcsőbe megfelelő csövet vezetnek be a mesterséges lélegeztetéshez. A kutatók azt vizsgálták, hogy mennyire függ az életben maradás a...
A korábbi feltételezés szerint az ösztrogének gátolják a koszorúérbetegség kialakulását. Az utóbbi azonban időben mind több adat jelzi, hogy legtöbbször ennek az ellenkezője igaz.
Ha legalább három kockázati tényezőt sikerül életvitelünkben jó irányba mozdítani az infarktust követő hat hónapban, életesélyeink jelentősen javulnak.
Az infarktust követő, kritikus esztendőben a szívbeteg nők nagyobb mértékű társadalmi segítséget igényelnek, mint a férfiak.
A dohányzás elkerülése, a megfelelő étkezés és a mozgás mellett a megelégedettség is segít a szívroham megelőzésében - közölte csütörtökön az European Heart Journal című szakfolyóirat online kiadása.
A szívelégtelenség a koszorúér-betegségben szenvedő, idős emberek körében mind gyakoribb, de már a normális érték felső határán lévő vérnyomás is tovább fokozza ennek kockázatát.
Ritkábban kerülnek szívroham miatt kórházba azok a középkorú férfiak, akik rendszeresen esznek zsíros halból készült ételeket. Korosodó dán polgárok vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal közölte.
Szívinfarktus után a korszerű fizikai és pszichés utókezelés, a rehabilitáció jelentősen csökkenti a szívroham ismétlődésének kockázatát, és mérhetően javítja a betegek életkilátásait.
A munkahelyi feszültség elfojtása kétszeresére növeli a szívroham kockázatát a férfiaknál - derült ki egy frissen közölt tanulmányból.
Régen sokkal több férfi került szívinfarktus miatt kórházba, mint nő, de ez az arány megfordulóban van, a gyengébb nem tagjai azonban jobban gyógyulnak szívroham után, mint a férfiak.
A súlyosan kóros kövérség kezelésére mind több országban végeznek sebészeti beavatkozásokat, amelyek a fogyás szempontjából igen hatékonynak bizonyulnak, de hosszú távon a szívroham esélye a tapasztalatok szerint nem...
A tapasztalatok azt mutatják, hogy különösen az infarktust követő évben nagyobb az életveszélyes ritmuszavarok elindulásának kockázata.
Vérvizsgálatok egy új generációja gyorsan és megbízhatóan képes kimutatni, hogy szívinfarktust szenved-e az a beteg, akinél mellkasi fájdalom lép fel - állapította meg két új tanulmány.
A betegek gyógyítása során gyakran szükséges vaszkulárisan, azaz az érrendszeren át katétert vezetni valamelyik szervbe, például a szívbe. Az intravénás (IV) katéterek hegye a bejuttatás során azonban felsértheti az...
Egy növekedési faktor befecskendezésével segíthetik a szív szöveteinek regenerálódását és javíthatják működését anélkül, hogy őssejteket használnának - közölték amerikai kutatók a Cell című szaklap pénteki számában.
Az érelmeszesedés előrehaladásának genetikai összefüggései lehetővé teszik, hogy a gyógyszerfejlesztés újabb eredményeivel célzottan kezeljék a kockázatot. Amerikai kutatók új eredményeit a Cell Metabolism szakfolyóirat...
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2009.03.30. 18:07
A szabadtéri sportok szerelmesei nem árt, ha tudják: a triatlonisták esélye hirtelen szívhalálra kétszer akkora, mint a marathon-futóké – hangzott el a hétvégén az Amerikai Kardiológusok Konferenciáján, Floridában.
Valaha infarktus után a betegeket hetekig moccanni sem engedték, ma pedig mielőbb mozgatni kezdik és veszélyt nem a korai torna, hanem a rendszeres tréning abbahagyása jelenti. Svájci szívgyógyászok erről számoltak be a...
A nők nyugalmi állapotban mért szívritmusa, amely olcsón és eszköztelenül mérhető jellemző, megjósolhatja, van-e emelkedett kockázatuk szívinfarktusra vagy szívbetegségekre - közölték amerikai kutatók szerdán.
A nagy közlekedési zaj mellett élő emberek gyakrabban szenvednek el szívinfarktust, mint a csendesebb környéken élők - állítják tanulmányukban a svéd Karolinska Intézet orvoskutatói.
WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2009.01.22. 10:33
MRI segítségével első ízben sikerült képeket készíteni a szívizomnak szívinfarktus utáni gyulladásáról. A vérzés mértékéből megítélhető, mennyire károsodott a beteg szíve és milyen esélyei vannak a túlélésre.
Független Hírügynökség -
2008.06.25. 13:02
Grazi tudósok több mint 3200 beteg vérében mérték meg a D-vitamin szintjét 1997-ben és 2000-ben, majd figyelemmel követték egészségük alakulását csaknem 8 éven át. Eredményeik szerint a D-vitamin hiánya számos betegség...