Az egész test viszketése, leginkább az arcon

Az egész testem viszket, de a legintenzívebben a homlokomon, a szemem könnycsatornájánál és az orrlyukaimnál viszket. Intenzív a fülem, a fejem és a nyakam többi részén is. A testem töbi részén kevésbé viszket. Nem hajtetű - se serke nincs, se kikelt tetű. Éjjel kicsit jobban viszket, mint nappal., De nem sok különbség van. Néhol apró dudorok jöttek ki, amik sok esetben nem is láthatóak csak tapinthatóak., Amikor mégis látható, akkor némelyik dudor fehér, némelyik pirosas, az alakjuk olyan, mint egy szúnyogcsípésé, csak jóval kisebb, akkora, mint egy pattanás, csak nincs rajta pólus. És tényleg alig látszik. Pár napig ott van a dudor, majd eltűnik. A bőröm sima, szinte nem is látszik rajta semmi. Ezért a bőrgyógyász sem tudta megállapítani, mi ez. Először azt mondta, lehet, hogy rüh, de nem biztos benne. Rüh ellen már 3x kezeltem magam, higiéniát betartottam, de nem múlik el. Igaz, hogy nem minden egyes nap tudtam ágyneműt cserélni, mert nem száradt meg olyan hamar., De a többi óvintézkedést betartottam. Ez rüh lehet, vagy valami más? Visszamentem mégegyszer a bőrgyógyászatra, de abszólút nem láttak semmit és azt hitték a dudorokra, hogy pattanás., De nem lehet az, mert már a pubertásban is millió pattanásom volt, és nem viszketett így. Főleg nem a szemem könnycsatornáján. Segítségét köszönöm.

Dr. Csuth Ágnes válasza viszketés témában

Kedves Kérdező! Egy kivizsgálást javaslok, hogy nem valamilyen belgyógyászati elváltozás áll-e a háttérben. Keressen fel egy bőrgyógyászati szakrendelést, esetleg a háziorvosát, aki elindítja a kivizsgálást, véleményem szerint egy mellkas röntgen, hasi ultrahang, teljes labor, illetve az egyéb panaszoknak megfelelően egyéb vizsgálatok elvégzése indokolt lenne. Addig allergénszegény diétát javaslok.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. október 09.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Viszketés mindenhol
Tisztelt Doktor nő/úr! A problémám kb 4 hete kezdődött! Elkezdett viszketni a herezacskóm! Nem láttam rajta semmi foltot és kiütést, gondoltam a szőr nő...
Arcviszketés
Kedves Doktornő, Kb 3 hete kezdődött, az arcomon, a szám szélén furcsa érzést tapasztaltam, mintha hajszál ért volna hozzá, picit csikiző érzés volt....
Viszketés
T. Doktornő! kb. egy éve jelentkeztek az alábbi tünetek: - fejen enyhe viszketés, de "hegesedésre" utaló kisebb képletek. Semmilyen gyógy- vagy növényi sampon...
Viszkető kiütések
Tisztelt Doktornő! Pár napja viszkető pici piros pöttyök jelentek meg a mellkasomon és mellemen, napról-napra egyre több. Érdeklődnék, hogy mi okozhatja?...
Hajhullás, égő, viszkető fejbőr,...
Tisztelt doktornő! Azért szeretném igénybe venni a szolgáltatás, mert jelenleg külföldön tartózkodom és a járvány miatt nehézkes a haza jutásom. Szeretnék...
Mitől viszketek?
Jó napot kívánok! Augusztus óta folyamatosan viszketek főleg éjjel jelentkezik, időnként kiütések is jönnek rajtam ki. Első alkalmakkal inkább bevérzésre...