Gyermek pszhiológia

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr. Két kisfiam van, egy két éves, és egy öt éves. A nagyobbik gyermekkel vannak problémáim, mégpedig azóta, amióta a kistestvér megérkezett. Nem túl szófogadó, és folyamatosan ellenkezik., De amellett nagyon okos értelmes, olyan kisgyerek aki a jéghátán is megél, határozott és sokat beszél. Az lenne a gondom, hogy egy ideje minden magára vesz, ha valamit rosszat csinál a kicsi, akkor is azt mondja, hogy az az ő hibája, ez miatta történt. Valamint mindig azt mondja, hogy ő buta, és olyan is volt, hogy a fejét bele ütötte a falba. Mi soha nem mondtunk neki olyat, hogy ez, vagy az az ő hibája lehet, mégis mindent magára vesz, és önostorozó személyiség. Próbáltunk vele beszélni, hogy ne ostorozza magát, de mindhiába. Valamint az ovis társai véleményére is túlságosan ad, napi szinten hallom tőle, hogy valamelyik társa megjegyzést tesz a ruhájára, vagy épp a macijára stb. Természetesen utána már nem jó az a ruha, mert akkor mit fognak mondani az oviba. Nem tudom mit tegyek, igyekszem vele eleget foglalkozni, és az érzéseiről beszélgetni, de valahogy mégsem tudok rajta segíteni, ami nagyon fájó pont számomra. Már szakmai segítségre is gondoltam, pszhiológus stb. Kérem segítsen, válaszát előre is köszönöm.

Svábhegyi Gyógyintézet válasza gyermekpszichológia témában

Kedves Kérdező! A levelében vázolt problémája igen gyakori, szinte minden családban előfordul hasonló, amelyben egynél több gyerek van. A nagyobbik kisfia viselkedésének hátterében valószínűleg testvérféltékenység áll. A sorait olvasva talán Ön is erre gondolhat, mivel konkrétan megjelölte a gondok jelentkezésének időpontját, vagyis a kistestvér érkezését. Az elsőszülött gyerekek féltényeségét bizony nehéz megelőzni, akkor is gyakran kialakul, ha "előkészítik" a nagyot a kistestvér érkezésére. A jelenség hátterében az a természetes folyamat áll, melynek során a nagytestvér megtapasztalja, hogy mindenen osztoznia kell, ami korábban csak az övé volt. Legyen bármennyire is kiegyensúlyozott a család, legyen bármennyire is szerető a szülő, a gyereknek le kell mondania az egykeséggel járó összes kiváltságról, ez pedig olykor nagyon nehezen megy. Ezt a folyamatot élik most meg. A leírtak alapján a nagyobbik kisfia jellemzően "kibeszéli magából" ezt a rossz érzést., Amikor a fejét a falba ütötte, lényegében annyi történt, hogy akkor már nemcsak szavakkal, hanem (ezúttal "önrongáló") tettel próbálta felhívni a problémájára a figyelmet. A testvérféltékenység által kiváltott viselkedés (önostorozó szavak, tettek) minden esetben segélykiáltásként értelmezendő! A nagyobbik testvér nem tudja - és ha tudná, akkor sem akarná - kimondani, hogy a kicsi zavarja, ezért kerülőutakon próbálja ezt a szülők, a család tudtára adni. A nagyfiúnak leghatékonyabban úgy tudnak segíteni, hogy időről időre tudtára adják, ugyanolyan fontos a számukra, ugyanannyira szeretik, mint a kistestvére születése előtt. A kétéves kicsi mellett Önnek talán több ideje van foglalkozni a nagyobbik kisfiával. Van néhány "trükk", amiket érdemes bevetni! Noha ötévesen (és fiú létére) bizonyára már nem vágyik nyíltan arra, hogy újra baba legyen, ennek ellenére érdemes egy izgalmas játékba kezdeni! Ennek a lényege, hogy megbeszélik: a nap bizonyos szakában "csak a tiéd vagyok, azt játszunk, amit akarsz, visszakapod azt a kisállatot (vagy bármi mást), ami a babaágyadban volt". A nagyfiúnak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy - ha csak egy órára is, de ismét átélje azt a kellemes, régi érzést, amikor nem kellett semmin és senkin osztoznia. Normál esetben egy idő után a gyerek maga mondja, hogy ne játszanak ilyet, ő már nagy ehhez. A lényeg, hogy a játék keretein belül és kívül is érezze, tudja, hogy ugyan már ketten vannak, de a szeretet, a gondoskodás nem csökkent! Az önostorozó mondatait célszerű azonnal "helyre tenni", megerősíteni abban, hogy mindegy, mit mondanak a többiek, ne törődjön velük! Minden lehetséges eszközzel próbálják erősíteni az önbizalmát, mert - a leírtak alapján - most erre van a legnagyobb szüksége a kisfiának. Javaslom, hogy ha valamiben tehetségesnek tűnik, vagy valamit nagyon szeret csinálni, azt a korábbinál intenzívebben csinálja, és ezt Ön/Önök ösztönözzék! Ha például szeret rajzolni, találjanak ki együtt rajzolós játékokat. A lényeg, hogy - ne a kicsi kárára, ám legyen átmenetileg ő a figyelem fókuszában! Érdekes, de működik, hogy a babázás mellett bevonja a kistestvér körüli teendőbe, kérje ki a tanácsát bizonyos kérdésekben, mert - bármennyire is babáznak vele néha, azért nem szabad elfelejteni, hogy ő már nagyfiú! Pszichológus segítségét csak akkor érdemes igénybe venni, ha a "házi praktikák" nem válnak be. Ebben az esetben keressenek bátran! Kellemes és eredményes játékot kívánok! Szigeti Ildikó - pszichológus, Svábhegyi Gyógyintézet, Bejelentkezés: a 06-20-500-2500 telefonszámon, avagy a

Itt kérdezhet