Gyereknevelés

Tisztelt Webbeteg portál A párommal 3 éve kerültünk össze miután mindketten elváltunk. Neki is volt egy gyermeke és nekem is. Az enyémet a volt feleségem neveli. Eleinte jól ment minden, de utána próbáltam segíteni a nevelésben, de nem engedte és mindig szólt, hogy ne szóljam meg a gyereket. Igaz néha nem úgy szóltam, ahogy kellett volna. Ő "ezért" nem szereti az enyémet. Én ritkán látom a gyermekem. Közben megszületett a közös gyermekünk, de a gyerekneveléssel (a nyg nevelésével) még mindig nem értünk egyett. Igaz a nagy az apukáját elég sűrűn látja. Sajnos néha eléggé felcsattanok és ezt már nem tűrik. Szeretnék finomabban hozzászólni, de lehet a nevelésemből adódóan nem tudok. Mi nem voltunk elkényeztetve, ill keményebben voltunk fogva. Nem tudom ki tudna ebben segíteni. Már pszichiáterhez is elmenetem, de még csak időpontot kaptam és addig még sokat kell várni. Szeretnénk megoldani a helyzetet, de már egyedül nem megy. Nem tudom kihez lehetne fordulni...

Svábhegyi Gyógyintézet válasza gyereknevelés témában

Kedves Kérdező! Ha megbocsátja nekem, a kérdése végénél kezdeném a válaszadást. A leírtak alapján nem látom indokoltnak, hogy pszichiáter segítségét kérje, hiszen az említett probléma gyökere - vélhetően - nem az Ön kóros lelki folyamataiban keresendő, mert a levelében említett aggodalom természetesnek, mi több, egészségesnek is nevezhető, mivel indokolt és igen gyakori az Önökéhez hasonló családokban. Sajnos a leveléből nem, derül ki, hogy hány évesek a gyerekek (a közös gyerek életkorára is csak következtetni lehet abból, hogy -, mint írja - 3 éve kerültek össze a párjával). A gyerekek életkora azért fontos kérdés, mert minden életkor speciális fejlődési szakasz, amelyben speciális problémák kerülhetnek a felszínre, amelyeket különböző módon lehet megoldani. Amennyiben a "saját gyerekek" beléptek a kamaszkorba, számítani kell arra, hogy meglepő módon, az eddigi jó viszony hirtelen megromlik. A levele alapján tudható, hogy a párja gyereke sokat találkozik az apjával, vagyis elképzelhető, hogy - főleg, ha serdülő - erősebb kontrasztot vél felfedezni Önök között. Igencsak általános, hogy kamaszkorban a külön háztartásban élő szülőhöz fordulnak a gyerekek, mivel ott látszólag "nyugalmat" találnak. Ennek a hátterében az áll, hogy a második, úgynevezett "dackorszakot" élő serdülők a hozzájuk földrajzi közelségben lévőkkel (vagyis az egy fedél alatt élőkkel) kerülnek gyakran konfliktusba (kéznél vannak), a külön élő szülő, aki - ha gyakran is, de nem minden nap találkozik a gyerekkel, kimarad ezekből a törvényszerű konfliktusokból, tehát "ő lez a jó", ahol a dacos, ellenkező, semmivel egyet nem értő kamasz megnyugvást talál. Sokszor ilyen korban "döntenek" úgy a gyerekek, hogy elköltöznek az elvált szülőhöz. Ez a fórum sajnos nem elégséges ahhoz, hogy minden szempontból megismerve a helyzetet, biztos tanácsot lehessen adni. Csupán támpontokkal lehet szolgálni, amelyek talán segítik a megoldást. Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy a "hiba nem az Ön készülékében van", legalábbis a leírtak alapján nem feltételezhető, hogy az Ön reagálása kóros volna. A helyzet bonyolult, ami óhatatlan feszültségeket generál a családban, ezt pedig ki-ki a saját vérmérséklete, neveltetése alapján próbál megoldani. Egyetlen dolog tanácsolható ebben a helyzetben, mégpedig az, hogy tudatosan ne akarja "nevelni" a párja gyermekét, mert minél erősebben akarja, annál nagyobb ellenállásba fog ütközni, annál magasabbá válik az Önök között épülő fal (ami eddig nem is volt). Érdemes arról biztosítani a gyereket, hogy számíthat Önre, megbízhat Önben. Ha ez a bizalom helyreáll, inkább segítsen a párjának a helyes irányt megtalálni a gyerek útkeresésében, de direkt módon ne irányítsa! Pszichiáter segítségét pedig csak abban az esetben ajánlott kérnie, ha Önmagán/Önmagában tapasztal szokatlan reakciókat, gondolatokat, ha a kapcsolatai hirtelen és látszólag ok nélkül megváltoztak. Üdvözlettel.

Itt kérdezhet