Depressziós vagyok, vagy csak türelmetlen?
10 éve házasok vagyunk a férjemmel, van 3 gyermekünk. 7 éves fiunk iskolát kezdett szeptemberben, csendes, nyugodt gyerek, segítőkész, remélhetőleg nem lesz vele gond később sem. 3, 5 éves kislányunk már elég korán elkezdte pokollá tenni az életünket. Egyáltalán semmi nevelési, szeretési módszer nem használ, amit a nagyobbiknál alkalmaztam. Próbálok türelmes lenni, megértő, de egyre nehezebb. Próbálom egyformán szeretni őket, illetve úgy, ahogy az nekik jó. A pici fiunk 5 hónapos, kora baba. Sok figyelmet igényel, és elképzelhető, hogy a középső féltékeny, de szerintem ez már túl megy egy határon. Eddig akivel beszéltem, mind azt mondják, kinövi, hagyjam rá, hisztis.. Érdemben senki nem segít, család is elég elfoglalt, nem sok segítségem van. Kérdésem az lenne, hogy, hogyan lehet szeretet-teljesen kezelni azokat a kirohanásokat, szófogadatlanságot, hisztit, kiabálást, értetlenséget, amit a kislányom produkál? Félek, hogy nem bírom már sokáig, és kárt teszek benne. Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy ez nekem szól. Bárkire ha rábízom őket, elvannak, szót fogadnak."Dajkáim", áradoznak, hogy milyen kedves, szeretni való, ügyes, okos gyerekeim vannak, jó velük lenni. (megjegyzem nagyon ritka ha odaadom őket valakinek, nem szeretem őket lepasszolni..) Nem dicsekedni akarok, csak leírni azt a kontrasztot, amit itthon a 4 fal között produkál, és azt, hogy ha elmegyünk bárhová, milyen frankón tud viselkedni. AKÁRHOVÁ el tudok velük menni, időben odaérünk, de ezt egy végkimerülésig tartó rimánkodás előzi meg, hogy készülődjünk, öltözzünk, mossunk fogat...stb. Úgy érzem a végén járok a türelemnek, pedig még nagyon sok idő, mire önállóak lesznek. Ez a háttér. Ebből következik a kérdésem, hogy vajon mit tehetnék, hogy mind ketten jobban érezzük magunkat, mármint, a kislányom, és én is? Ugyan erre a problémára kaptam már máshol választ, miszerint menjek vele külön csajos programra, de ez a másik két gyerek elhanyagolása nélkül lehetetlen. Férj, nagyszülők dolgoznak, egyedül vagyok. Válaszukat előre is köszönöm: Némethné L. R.
Szigeti Ildikó válasza hisztis gyerek témában
Kedves Kérdező! Kérdésére, miszerint „depressziós vagy csak türelmetlen? ” röviden az a válasz, hogy nem, „csupán” fáradt. Nemcsak fizikailag lehet elfáradni, a lelki kimerülés is igen gyakori. Az okok igencsak összetettek, a levele alapján jellemzően a gyerekekkel vannak összefüggésben, de a fiai és a lánya közvetlenül természetesen nem okolhatók a mostani közérzete miatt. Fiatalkora dacára komoly és felelősségteljes szerepet vállalt a három gyerekkel. Bizony nehéz feladat három, egymástól eltérő személyiségű és különböző korú gyerekkel a mindennapok „menedzselése”. A levele is arról tanúskodik, hogy a nagyobbiknál bevált módszerek, praktikák a kisebbeknél csődöt mondtak. Ez természetes, hiszen minden gyerek más és más, nincs egységes recept a mindenkinél egyformán beváló taktikákra. Visszatérve a jelen helyzetre: helyes lehet a meglátása, hogy a középső gyereknél testvérféltékenység állhat a fura, gyakorta bosszantó reakciói, viselkedése hátterében. Egy kicsit azonban érdemes az ő szemszögéből is áttekinteni a helyzetet. Egyrészt valóban féltékeny az öccsére, akire most fokozott figyelem hárul, elvonva Önöket ezzel róla, másrészt bármilyen furcsa, de a bátyjára is féltékeny lehet, hiszen „ő már nagyfiú”, neki minden könnyebben és jobban megy, talán büszkébbek is rá. A kislánya tehát kettős szorításban él, a kicsi miatt kissé elhanyagolva, kegyvesztetten érezheti magát, a nagy miatt pedig szégyenkezik, hiszen folyamatosan azt tapasztalja, hogy, mennyi minden van, ami a bátyjának megy, neki azonban nem sikerül. Ha mindez nem volna elég, ráadásul egyedüli lányként hatványozottan hátrányos helyzetűnek gondolhatja magát a kislánya. Mindez komoly szorongással jár, ami egyenes úton vezet a „hisztihez”, a fura viselkedéshez, olykor az agresszióhoz. Nincs semmi gond a kislányával sem, egyszerűen így vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget. Ön viszont fáradt, ami ugyancsak érthető, és talán olykor nem a legmegfelelőbben reagál a kislánya viselkedésére. Ettől a kislányában tovább fokozódik a feszültség, ami még hevesebb reakciót válthat ki úgy belőle, mint Önből. Ideje volna kilépni ebből az ördögi körből, mégpedig a kislánya segítségével! Valóban, közel járt az igazsághoz, aki „csajos” programokra buzdította. Persze nem plázázás az üdvözítő megoldás, hanem valami olyan, amit korábban csak Önök ketten, illetve a férjével hármasban csináltak, ami kedvenc programja volt a kislányának. A legfontosabb, hogy most egy kicsit – akármennyire is lehetetlennek tűnik – kényeztesse a lányát! Érezze, hogy a középpontban van, és tudja, azzal, hogy született egy kistestvére és a bátyja már komoly, nagy iskolás, ő ugyanúgy különleges helyet foglal el az életükben, mint korábban. Ha megtapasztalja, hogy ismét fontos és jó, és különleges, előbb-utóbb ismét biztonságban érzi majd magát, ezáltal lecsillapodik majd és újra „partner” lesz mindenben. A kényeztetés és babusgatás mellett azonban igenis meg kell kérni, hogy segítsen! Így fontosnak érezheti magát és valóban segítséget nyújt a kicsi körüli tennivalókban. Mindezzel párhuzamban azt tanácsolom, próbáljon lopni magának naponta 20 percet, fél órát, amikor nem törődik senkivel és semmivel, csak magára figyel. Vegyen elő egy kedvenc könyvet, hallgassa meg a kedvenc zenéit, nézzen tévét vagy sportoljon! Azzal ugyanis, ha magára áldoz egy kicsit, a gyerekeinek és a család hangulatának is jót tesz, hiszen egy kiegyensúlyozott anyuka mindenre és mindenkire jó hatással van! Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
