Mit nem csinálok jól a gyereeknevelésben?

Tisztelt cím! A kislányom 18 hónapos most. A várostól 10 km-re lakunk külterületen. Férjem állattartással foglalkozik, én vagy a kislányommal egész nap egyedül. Ő étkezésekkor és lefekvéskor van bent a lakásba a kislánnyal. (Van testvére, aki most első osztályos ). A nagymamák messze laknak, így ők is ritkán találkoznak az unokákkal. Kicsit most próbáltam bemutatni az élethelyzetünket. Reggel 6 órától este 8-ig lefekvésig velem a kicsi lányom. Sokat játszunk, de természetesen az egyéb teendőimet is elvégzem. Itthon a vállalkozásunk ügyeit intézem, vezetem a háztartást és a picivel foglalkozom. A problémám a következő: Mindig azt hallom az anyósomtól, és most már a férjemtőll is, hogy " amíg nem voltam itt a kislánnyal nem volt semmi baj, szépen eljátszott és nem hisztizett" (Igaz egy kicsit megijesztette és rohant hozzám a kislány) " Anyósom " Érdekes, amikor ővele van a kislány sohasem hisztizik" (havonta 4 napra jön le hozzánk és azt vettem észre, hogy úgy gondolja ő a gyerek anyja, már az első kislányunknál is probléma volt anyósommal l. Ő már több, mint 20 éve egyedül él és nincs több unokája csak a mi két lányunk. Első lányom születése után szinte leköltözött hozzánk és folyamatosan elzavart a kislányomtól, mondván ha én ott vagyok akkor nem játszik vele Petra, ő a nagyobb lányom). Szeretném megkérdezni, hogy mit nem csinálok jól, mi lehet a probléma. miért kapom olyan sokszor azt ", hogy amíg nem voltam itt (mert a nagyobbik lányomat vittem iskolába), addig nem volt semmi baj. Válaszát előre is nagyon köszönöm! Most már kétségbe vagyok esve nagyon. Köszönöm Brigitta

Szigeti Ildikó válasza gyereknevelés témában

Kedves Brigitta! Megértem, hogy kétségbe van esve, de gyorsan megnyugtatom: semmit nem csinál rosszul! Legalábbis a gyerekeivel összefüggésben úgy tesz, ahogy az elvárható és ami jó a lányainak. Ha van valami, amiben én problémás pontot látok, az az anyósával való kapcsolata. A levele alapján úgy gondolom, egyfajta felmentést is ad a férje mamájának azzal, hogy leírta (afféle alibi gyanánt), az anyósa régóta egyedül él és csak a két lányukkal foglalkozhat nagymamaként. Ez szép dolog Öntől, ám félő, hogy ha mindenkivel ennyire megértő, ha mindenkinek „alá veti” magát, egy idő után egyrészt önmagából fog áldozatot faragni, másrészt elveszíti saját akaratát. Ez utóbbinak az előjelei a levelében is megmutatkoznak, jelesül kétségbe esve kérdezi, hogy vajon mit csinál rosszul, mit rontott el a gyereknevelés kapcsán. Ez annak a jele, hogy immár annyira az anyósa (és talán a férje) befolyásolása alá került, hogy fel sem merült Önben, hogy nem Ön a hibás, nem elkényezteti a kislányát, hanem egyszerűen „csak” szereti őt. Azt javaslom, használják ki az ünnepeket és szakítsanak időt egy kis beszélgetésre úgy a férjével, mint az anyósával. A szeretet és a tisztelet hangján próbálja megmagyarázni mindkettőjüknek, hogy a legjobb meggyőződése szerint neveli a gyerekeit, és ebbe nem hagy beleszólást. Egy-egy ilyen beszélgetés arra is jó alkalom, hogy – óvatosan, de határozottan – jelöljék ki a határokat! Állapodjanak meg abban, hogy kinek mi a dolga, feladata a lányok körüli teendők terén. A vitát, sértődést elkerülendő, próbálja megértetni velük, hogy ha nem tisztázzák ezeket a dolgokat, a lányokat megzavarják azzal, hogy mindenki a maga elképzelése szerint próbálja „nevelni” őket. Egyetlen egy dologban adjon „szabad kezet” mindenkinek, nevezetesen: a gyerekeket mindenki úgy szereti, ahogy akarja, de a szabályok tekintetében úgy szerencsés, ha a szülők a mérvadók (feltéve, ha a szülők egyetértésre jutnak). Emellett azt tanácsolom, próbálja függetleníteni magát és ne hagyjon beleszólást a gyereknevelésbe! Csak Önön múlik, hogy „hagyja magát bedarálni”, vagy a sarkára áll és saját döntései alapján veszi kézbe a saját életét, amelynek immár a gyerekek is szerves részét képezik! Sok erőt és türelmet az önállósodáshoz! Üdvözlettel.

Itt kérdezhet