Méhnyakrák tünetek enyhítése

Kedves Doktornő! Októberben diagnosztizálták nálam a rosszindulatú elváltozást. A daganat státusza II/A A szükséges vizsgálatokon már túl vagyok (CT, MRI, mellkasröntgen) és már az onkoteam is eldöntötte szükséges therápiát, amit január 4-én kezdenek el. 6 chemo, 25 külső sugár és 3 belső sugárkezelést fogok kapni. Azt szeretném kérdezni, hogy ezek a kezelések milyen mellékhatást produkálnak és hogyan tudnám ezeket a lehető legjobban átvészelni? Esetleg van-e valami gyógyszert, amit szedhetek, a tünetek enyhítésére! Nagyon nem vagyok tisztában azzal sem, hogy mivel járnak ezek a kezelések. Megtisztelő segítségét előre is köszönöm! Jónás Lászlóné

Dr. Tóth Judit válasza méhnyakrák témában

Kedves Kérdező! A kezelésnek vannak helyi és általános mellékhatásai is. A húgyhólyag és a végbél közel van a sugározandó területtől, ezért itt izgalmi tüneteket észlelhet: fájdalmas, gyakori vizelet vagy hasmenés. Ha ilyet észlel, jelezze a kezelőorvosának. A kemoterápia mellékhatása elsősorban hányinger lehet, melyet megfelelő gyógyszerekkel uralni lehet. Ezt az onkológusa irja majd fel. Szerencsére ez a daganat jól reagál a kezelésre, tehát a legtöbb, amit tehet, hogy megteremti a feltételeit a kezelésnek: ha panaszai vannak, fáradtabb, kevesebbet tud enni, akkor pl. vissza tud vonulni pihenni, óránként, csipegetve enni, inni. Jó egészséget kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 01.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Méhnyakrák, HPV
Tisztelt Doktor Úr, Szeptemberi citológiám: P3 ascus, kontkatvérzés, köztivérzés, méhnyakon erózió Februári citológiám: P2 negatív, reaktív sejtelváltozás...
Méhnyakrák
Tisztelt Doktor Úr, Legyen kedves segíteni nekem, mik a kilátásaim. Szeptemberben rákszűrés P3 ascus, portion vérzékeny erozio. Tünetek: kontaktvérzés...
Onkológia szükséges e?
Tisztelt Doktornő! 3 hete volt egy leep nőgyógyászati kisműtétem, Debrecenben, a szövettani eredményem sajnos rákos sejteket mutatott, így a nőgyógyászom...
Méhnyakrák? Mit gondol az esetemről?
Tisztelt Doktornő! A történetem 2015 novemberében kezdődött, amikor levették a szokásos éves rákszűrésemet. Az eredmény, decemberben érkezett meg miszerint...
Méhnyakrák és sugárkezelés
2016.márc. ct-vel és szövettani vizsgálattal alátámasztva méhnyakrákot állapítottak meg. Az életkoromra hivatkozva elsősorban sugárkezelést javasoltak a műtét...
Méhnyakrák vagy fertőzés?
Üdvözlöm! A héten voltam nőgyógyászati rákszűrésen! A Dr. Úr akinél voltam, a hüvelyi ultrahang során nem talált elváltozást, de a, mintalevételkor látott...