Hasnyálmirigyrák öröklődése, megelőzés, kimutatás

Tisztelt Doktornő! Lassan 34 éves leszek. Kb 10 napos gyomorpanaszaim (gyomorfájdalom evés megkezdése után, büfögés, felhasi fájdalom) a napokban elmúltak. Azóta viszont a hátam fáj, tegnap szúrkálásokat, fájdalmat éreztem a lapockáimban, és a mellkasom hátsó részében is. Ma ez lokalizálódott a bal lapockámra a gerinchez közel. Epehólyagom 2.5 éve nincsen. Tudni kell, hogy a nagymamám 89 éves korában hasnyálmirigy daganatban elhunyt 4 éve, sajnos azóta többször jön rám ezzel a betegséggel kapcsolatban félelem. Kereken 2 hónapja voltam hasi ultrahangon magán ellátás keretében krónikus derékfájdalom miatt. (A hormonos spirálom okozhatta azt a panaszt). Negatív lett a lelet. Ezen kívül februárban volt nagylaborom. Abban kértek, amilázt is, mely 72 lett, ami határon belül van, ám visszanéztem az évekkel ezelőtti leleteket, (minden évben elmegyek vérvételre) és azokon inkább 55 környékén volt ez az érték. Kérdésem, hogy van okom nekem is aggódni? Mivel 1 hete ezen aggódom, minden nap nézem a súlyomat, és normál étkezés mellett is fogyást tapasztalok pár napja. Két kilóval látok kevesebbet egy hét alatt, Napi kb 30-50 dkg-ot vettem észre. Lehetséges úgy fogyni stressztől, hogy mellette eszek normálisan?

Dr. Baki Márta válasza öröklődő hasnyálmirigy daganat témában

Tisztelt Levélíró! Amennyiben hasi panaszai fennállnak, úgy javasolt gasztroenterológiai kivizsgálása, esetleg gyomor- és vastagbél tükrözés. A háti fájdalmat megterhelés, esetleg valamilyen gerinc elváltozás is okozhatja. Abban az esetben, ha valóban fogy: kb. 3 hónap alatt a testsúlya 1-2 kg-al csökken, akkor javasolt a kivizsgálás. A mellékelt laboratóriumi leletek alapján egyértelműen valamilyen betegség nem állapítható meg. A hasnyálmirigy daganatok kevesebb, mint 10 %-a öröklődhet. Annak megállapítása, hogy öröklődik-e a következő szempontok alapján valószínűsíthető: a./ a családban (első fokú rokonok: szülők, gyerekek vagy testvérek esetén) 2 vagy több főnél diagnosztizálnak pancreas daganatot, b./ közeli hozzátartozók közül 3 vagy több főnél fedeznek fel hasnyálmirigy daganatot. Az öröklődő daganatok esetén inkább fiatal korban fordulnak elő, de az Önök családjában a nagymamának idős korban állapították meg a daganatát. Levelének tartalma alapján kicsi a valószínűsége, hogy öröklődő hasnyálmirigy daganatról lenne szó az Ön esetében. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. augusztus 24.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Mik a kilátások?
Az I. anyagból készült HE festésű metszetekben tüdőszövetbe ágyazott invazív malignus hámdaganat szöveti képe ábrázolódik. A környező tüdőállományban...
3 nap alatt 2 kg fogyás, mire utalhat?
Tisztelt Doktornő, 26 éves fiú vagyok. Ismert betegségeim: Rosacea (nagyon régen), krónikus prosztatagyulladás (4 éve) és reflux (8 éve). Azért írok,...
Immunterápia ...kiegészítés
Tisztelt Baky Márta doktornő! Köszönjük az Immunterápia . kérdésünkre adott (kérdésfeltevés 2025.03.03) válaszát! A válaszában megfogalmazott hiányosságokra...
Vesetumor - lehetséges áttét?
Tisztelt Doktornő! Családtagomnál, december végén vesetumort diagnosztizáltak. A CT-felvételen semmilyen hasi és kismedencei szerven nem láttak elváltozást,...
Ca 19-9 tumormarker
Tisztelt Doktornő! 42 éves nő vagyok, heti 3x2 óra hosszát rendszeresen súlyzós edzésre járok. Nincs semmi tünetem sem panaszom. 2 hete készítettem egy teljes...
Emelkedő roma index érték
Tisztelt Doktornő! Két is fél éve szedek Trisequens tablettát változókori panaszaimra. Tavaly májusban az éves vizsgálaton CA125 18.6 HE4 50 Roma index 7.5...