Húgyhóyag-kivezetés

Tisztelt Szerkesztőség! édesapámnál húgyhólyagrákot diasznosztizáltak idén máriusban, június 2én daganat 90 %-át eltávolitották, s a maradék 10 % kivételét /ami a hólyag falábn maradt/ a húgyhólyag egyidejű eltávolitásával javasolják, plusz az orvos egyúttal kivenné a prosztatát, ondovezetéket, ondóhólyagot és a húgycsövet is. a rák még localizáltan van jelen a szervezetében, az orvos mégis ugy gondolja, hogy a lehetésges továbbterjedésnek vennék elejét azzal, hogy ezeket a rákkal egyelőre nem érintett szerveket is eltávolitaná. A húgyhólyagját kivezetnék. Valóban indokolt rögtön egy ilyen drasztikus mútét? Milyen élete lenne a műtét után édesapámnak? Mivel kell számolnia? Erről nem adott tájékoztatást az orvos. Hallottuk más orvostól, hogy a vékonybeléből később lehetne saját húgyhólyagot képezni, de ezt az operáló orvos meg sem emlitette és a PET CT-t is feleslegesnek minősitette, mondván, ez az egyetlen utja a végleges gyógyulásnak. Hagyjuk rá magunkat az ő elképzelésére, Vagy mivel lehetne még próbálkozni? Édesapám energikus, tevékeny, jóétvágyú, optimistn gondolkodik, senki meg nem mondaná, hogy milyen súlyos betegséggel küzd. Válaszukat előre is köszönöm. Üdvüzlettel P. Anikó

Dr. Szegedi Krisztián válasza húgyhólyag-rák témában

Nagyon nehéz kérdést vetett fel. Jelenleg az elfogadott nézet az, ha hólyagrák esetén bizonyított az izominfiltráció és a képalkotó vizsgálatok alapján a folyamat szervre lokalizált, valamint a beteg általános állapota megengedi, úgy a hólyag eltávolítása indokolt, ez általában a prostata illetve az ondóhólyagok, valamint pozitív sebészi szél esetén a húgycső eltávolításával is járhat. Kismedencei nyirokcsomó eltávolítás kötelező. Ez az eljárás úgynevezett ablatív része. A vizeletelterelésre számos megoldás létezik. Ebben döntő tényező lehet az operáló intézet által elfogadott és gyakorolt eljárás. Magyarországon a legelterjedtebb és talán a legelfogadottabb az úgynevezett uretero-ileo-cutaneo stoma. Magyarul ez annyit tesz, hogy a két vesevezetéket egy kirekesztett vékonybélkacsba ültetik, majd ezt a a hasfalon, általában a jobb oldalon vezetik ki. A módszer hátránya az, hogy stomás zsákkal kell tovább élnie, előnye -elméletileg -a kisebb műtéti megterhelés, kisebb komplikációs ráta kedvezőbb onkológiai eredmények (függ az operetőrtől!). Több úgynevezett vizelettároló megoldás létezik, melyek felsorolására nincs lehetőség. Ezek lényege, hogy bélből készül a vizelettároló tartály, mely a testen belül helyezkedik el. Mindkét megoldás lényege az, hogy a húgyhólyag tumor maradvány nélkül kerüljön ki a szervezetből. A beteget általában nem ez érdekli, hanem a vizelet elterelés formája. Ezt a kérdést viszont kezelőorvosukkal kell megbeszélniük.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 24.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Emelkedő roma index érték
Tisztelt Doktornő! Két is fél éve szedek Trisequens tablettát változókori panaszaimra. Tavaly májusban az éves vizsgálaton CA125 18.6 HE4 50 Roma index 7.5...
Sugárkezelés utáni ödéma az arcon
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! A bal oldalon műtéti úton daganatot távolítottak el a fülemből. A sugárkezeléseken túl vagyok, amely után az arcom illetve a fül...
Mi okozhatja a magas Ca szintet a...
Kedves Doktornő! Autoimmun betegségek és inzulin rezisztencia ellenőrzés miatt 3-4 havonta járok vérvételre. Tavaly nyár végén feltűnt, hogy magas a kalcium...
"Hólyagrákban Signatera teszt"...
Tisztelt Doktornő! Fent jelzett korábbi kérdésemben a férjem hólyagrákkal vívott harcában kértem Doktornőtől életmódbeli és a Signatera gyakorlati hasznára...
Saccharomyces boulardii élesztőgomba
Üdvözlöm! Édesanyám 67 éves, már több alkalommal műtötték rosszindulatú vastagbél daganattal, továbbá a szükséges kezeléseket is felvette (kemoterápia). A...
Neuroendokrin daganat
Kedves Doktornő, a fiam érdekében szeretnék kérdezni. Ezelőtt 5 évvel neuroendokrin daganattal műtötték, a vakbélen volt a daganat. A diagnózis Neuroendokrin...