Mi a bajom, van egyáltalán bajom (pszichés)?
Az első probléma (ami szerintem vissza vezethető sok mindenhez), hogy az önbizalmam egyenlő a nullával, nem hiszek magamban, mindig azon kattog az agyam akaratlanul is, hogy mit gondolnak rólam más emberek, hogy én milyen szerencsétlen, vagy nyomorék vagyok, vagy hasonló, és ez elrontja a kedvemet, és inkább itt maradok magamban nap, mint nap a házban és kint az udvaron. Még barátnőm se volt, minek is lenne, mikor ha mondjuk elmennék hozzájuk aztán találkoznék a szüleikkel, vagy testvérével-testvéreivel, akkor ők is azt gondolnék, milyen szerencsétlen gyerek ez, max nem mondanák. Nagyon rossz érzés ez. Beszélgetni se tudok miről, általános dolgok csak, hogy vagy mit csináltál ma, mit kajáltál időjárás ennyi kihűl a téma nem tudok mit mondani befagy a szám. Emberek előtt nem merek csinálni semmit, mert olyan gátlás van bennem, hogy szinte azonnal leblokkolok, ha csinálok valamit és mások is a közelben vannak, arra gondolok, hogy néznek és biztos mondják magukban, hogy milyen láma ez a gyerek. Még jobban nincs önbizalmam, amiatt, hogy tavaly műtöttek agydaganattal, és a látóidegeket nyomta, emiatt a bal szemem beljebb fordult (kancsalít), annyira nem észrevehető, de ha valaki jobban figyel kiszúrja, hogy a jobb szemem jobban áll, ezért nem is merek az emberek szemébe nézni. Egyszerűen félek az emberektől, meg a ki nem mondott véleményektől, ezért inkább egész nap itthon vagyok és nem csinálok semmit. Volt egy lány aki anno megtetszett, először csak üzeneteket írtam neki, de sose válaszolt, aztán lekoppintott mikor megkérdeztem az iskolánál, hogy mi van, azóta a nőktől is félek. Minek belekezdeni bármibe is, ha úgyis bukó lesz a vége? Már az is felbosszant-felbosszantott mindig is ha egy nyomorult számítógépes játékban én húztam a rövidebbet, akkor az életben ha kudarc érne mi történne velem, ki se bírnám.. Nem érzek semmihez se motivációt, nem érdekel semmi, sehogyse képzelem el a jövőmet se, abban sem hiszek, hogy valamit elérhetnék e egyáltalán...
Dr. Veress Dóra válasza szociális szorongás témában
Kedves Fiatalember! Az önbizalomhiánon túl én azt gondolom, hogy ön szociális fóbiától szenved. Ez egy olyan szorongásos állapot, amikor az illető nem mer társaságba menni, nem mer megszólalni mások előtt és azt hiszi, hogy mások rosszat gondolnak róla, ill, hogy nem tud miről beszélgetni. Bármilyen furcsán hangzik is, az emberek el vannak foglalva magukkal és a saját problémájukkal. Nem szentelnek önnek akkora figyelmet, mint amekkorát feltételez, éppen ezért nem is veszik észre, mennyire szorong a jelenlétükben. Statisztikák azt mutatják, hogy a beszélgetőpartnereknek nem tűnik fel, hogy remeg valakinek a keze v. a hangja, mert számukra ez nem lényeges. Egy másik fontos dolog, hoyg a szorongás nem ellenszenvet, hanem sokkal inkább együttérzést, szimpátiát vált ki az emberekben, és ezért megpróbálnak segíteni. A beszélgetési nehézséget lehet orvosolni azzal, hogy "készül" témákból. Elolvas filmkritikákat, tájékozódik sporteseményekről, utánanéz olyan doloknak, amik a másikat érdeklik. Emellett nagyon fontos az értő hallgatás, amikor odafigyel arra, amit a másik ember mond és a szavai között megpróbálja megtalálni azokat a kapaszkodókat, amik átlendítik a következő mondatra és témára. A betegsége ne zavarja, legyen rá büszke, hogy ön ezen túlesett és felépült belőle. Szerencsére csak ennyi maradványtünete van, nincs ezen mit szégyelni. Ha úgy érzi, hogy egyedül nem bír megbírkózni a problémáival, akkor javaslom, hogy keressen egy pszichológust és együtt próbáljanak túljutni a problémákon.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
