Nem vagyok feleségnek és anyának való?

Üdvözlöm! Férjemmel rövid ismeretség után tudatosan vágtunk bele a gyerekvállalásba, majd gyorsan lezavartuk a házasság- és lakáskeresést, felújítást is a lányunk születéséig. Egyszóval minden nagyon hirtelen történt. Azt gondoltam, hogy fel vagyok készülve már erre a 2 új szerepre (feleség, anya), de azt hiszem nagyot tévedtem. Már a gyerek születése előtt a nagy kapkodásban eltávolodtunk egymástól. Aztán megszületett a lányunk és az amúgyis instabil friss házasságunkba belecsöppent egy folyton sírós-nyűgös kisbaba. Férjem azt várta, hogy én majd egyből "anyatigrissé"változok a semmiből és mindenem a lányom lesz. Sajnos az első időszak engem nagyon megviselt, mert minden olyan gyorsan történt a szülés után, hogy még fel sem volt időm dolgozni a velem történteket, máris egy 24 órás babapesztrává kellett válnom, ha akartam, ha nem. Mire hazaértünk a kórházból a babával, már egy idegbeteg voltam-hullafáradtan. Férjem itthon volt velünk az első 2 hétben, próbált segíteni, de aztán visszament dolgozni és rám maradt minden. Mikor hazajött a munkából, már nem segített szinte semmit, belőlem áradt a panasz, hogy, mennyit sírt a baba egész nap, semmire sincs időm tőle (sokszor még enni sem volt!) és nagyon fáradt vagyok. Férjem pedig 1-2 hét után ezt megelégelte és sok héten át szinte nem is szólt hozzám, át sem jött a gyerekszobába sem a lányához, mert mérges volt rám. Azt hajtogatta, hogy nem érti mi bajom van, boldognak kéne lennem, mindent vidáman csinálni, de egy idegroncs vagyok szerinte és ROSSZ ANYA! Az tény, hogy nem tudtam a kellő érzésekkel fordulni a lányom felé, de szépen elláttam és gondoskodtam róla! Erős anyai ösztönt vagy érzéseket most sem érzek, mert őszintén szólva nagyobb a félelmem, hogy mindent jól csináljak, hogy nincs időm élvezni. A sírást meg sajnos nem bírom elviselni, nagyon idegesít. Hatalmas megfelelési kényszer és szorongás volt mindig is jellemző rám;lehet, hogy ezt is túlstresszelem? Vagy tényleg nem vagyok jó anya? Azt gondolom a lányom jobb embert érdemelne anyjának, mint én vagyok..

Dr. Veress Dóra válasza szorongásos-depresszió gyanúja témában

Kedves Kérdező! Szerintem nézzük egy kicsit más szemszögből a dolgokat. Tudatos döntésük volt, hogy gyorsan csinálnak mindent: ismerkedés, házasság, összeköltözés, gyerek. Gondolom, az életkoruk miatti aggódás húzódott meg a döntés hátterében. Elméletben szépen hangzik az elképzelésük, de nem számoltak az emberi tényezőkkel és a vállalt élethelyzetük okozta stresszel. Azt gondolták mindketten (igen, a férje is), hogy képesek lesznek minden helyzethez alkalmazkodni. A valóság azonban más. Egy friss kapcsolatba, két egymást alig ismerő ember életébe belevállalni egy újszülöttet nem kis stresszel jár. Pláne, ha az a kisbaba nyűgös is. Ilyenkor számos olyan érzés keletkezik a házastársakban, amiknek a feloldásához szükség lenne a másik félre is. Ön fáradt, ingerült és szeretne erről beszélni valakivel, de a férjét ez idegesíti és haragszik a saját tehetetlensége miatt. Ön tovább őrlődik a saját érzelmei fogságában és ebben a lefelé mutató spirálban eljut arra a pontra, hogy rossz anya, feleség, és nem tud megfeleleni az elvárásoknak. A gyemrekvállalás olyan kihívás, amikor az embernek szembe kell nézni a saját korlátaival és személyiségéből fakadó nehézségekkel. A maximalista, perfekcionista anyaként be kell látnia, hogy nem lehet az élet minden területén egyformán jól teljesíteni. Fel kell álllítani egy fontossági sorrendet, és tisztázni, hogy mi fontos valójában. minden más ráér. Alkalmazkodjon rugalmasan a kialakult helyzethez, nincs szakkönyv, mely az abszolut igazságot tartalmazná. Ha a gyerek nyűgös, és ön fel akarja venni, akkor tegye hordozókendőbe, vigye magával a lakásban mindenhova egy hordozószékben és csinálják együtt a napi feladatokat. Közben a baba önnel van, tud nézelődni, lehet neki énekelni, stb. Tanulja meg megkönnyíteni a saját és a gyermeke életét, ezzel rengeteg szorongástól és feszültségtől meg lehet szabadulni. A párjával nyissanak egy új fejezetet az életükben. Javaslom, hogy kezdjenek újra kommunikálni egymással, és a korábbi sérelmeken túllépve nyissanak újra egymás felé. Adjon neki segítséget abban, hogyan tudna segíteni önnek, és ön is tegye meg azt a gesztust, hogy nem panaszkodik folyamatosan. A férje nincs otthon egész nap, így segíteni sem tud a szenvedésein, viszont nagyon rosszul érzi magát, amikor hazamegy, hiszen ő is felelős a kialakult helyzetért. Erre a dilemmára reagál indulattal és vádaskodással. HIggye el, neki sem könnyű. A megoldás a türelem lesz, illetve az, ha mindketten megpróbálják megérteni és kölcsönösen segíteni egymást.

Itt kérdezhet