Depresszió, vagy kimerülés?

Kedves Doktornő! Néhány hete elkezdtem dolgozni egy helyen, viszont a kezdeti lelkesedésem gyorsan alábbhagyott. Nem, derogál a munka, nem erről van szó. Viszont naponta értek olyan hatások, melyeknek az lett a következménye, hogy már gombóccal a torkommal megyek be reggelente dolgozni. Nem érzem, hogy meg lennék becsülve, nincsenek sikerélményeim, mindennaposak a sírások bent és idehaza is. Ha valami nem sikerül zokogásban török ki, nem tudok uralkodni magamon. Olyan kis bolhányi dolgokon borulok ki, amin középiskolában mondjuk nevettem volna, mert tényleg nevetséges az egész. Kezdetben motivált volna, ha kapok egy-két kedves szót a főnökömtől, ma már nem "igénylem". Célom, hogy a 8-tól 5 órás időintervallumot kitöltsem, lehetőleg ne hibázzak, de ennyi. Nem érdekel, hogy 100 %-os teljesítményt nyújtsak, megelégszem egy közepes átlaggal. Hibázni nem szeretnék, de nem is akarom az energiámat ebbe ölni. Nem érzem, hogy ez az én utam lenne, de lényegében azt sem tudom mi az én utam, mi érdekelne. Honnan kellene ezt tudnom? Az életemet kilátástalannak látom, érzem, hogy nem élek igazán, csak dolgozom és alszom, dolgozom és alszom, mókuskerékbe keveredtem. Nincs semmi mi érdekelne, nincs olyan, amivel levezetném a mérhetetlen stresszt, ami rám szakad munka alatt. Már lényegében mindenből az a célom, hogy "átmenjek" belőle, semmibe sem fektetek kellő energiát, pedig én nem voltam ilyen. Minden mindegy. Vannak terveim, de semmit sem valósítok meg, mert félek, félek a változástól, de lehet, hogy arra lenne szükségem. Nem vagyok motivált, minden frusztrál. Mindent a szívemre veszek, mindenen rágódok. Rosszul alszom, megszakításokkal. Fáradt vagyok, nyűgös. Arról nem is beszélek, hogy egyáltalán nincs étvágyam. Egyszerűen ha tehetném ki sem mennék az utcára, mert minek. Kerülöm az embereket. Borzasztóan pesszimista vagyok, mindenben csak a rosszat látom, nálam tényleg 0-24 órában félig üres az a bizonyos pohár. Sokszor vannak öngyilkos gondolataim, sokszor gondolok arra, hogy jobb lenne a "kegyes" halál, mert ez nem élet. Manapság a szüleimmel, vagy a testvéreimmel sincs kedvem kommunikálni, mindenki a terhemre van. Mi van velem? Mit csináljak? Üdvözlettel.

Dr. Pálvölgyi Rita válasza munkahelyi problémák témában

Tisztelt Kérdező, Az emberek többsége számára egy nagyon nehéz életciklus a tanulásból a munkába történő átállás. Különösen így van ez, ha a munkahely nem teljesíti a várakozásokat, személytelen, monoton. Természetesen meg lehet próbálni az Önhöz közelebb álló, személyiségének inkább megfelelő lehetőség után nézni. Ehhez, -, de akár az állapot kezeléséhez, a panaszai enyhítéséhez - lehet pszichoterápiás segítséget kérni. A terápia keretében könnyebb megtalálni az utat is, amin elindulni érdemes. Üdvözlettel.

Tőle szeretnék kérdezni