Depresszió-szorongás, munkahely

Kedves Doktornő! Régóta fennálló, főleg hullámokban visszatérő, depresszív hangulat és szorongás jellemző rám az utóbbi években. Néha értelmetlen tévképzetek is előfordultak a stresszesebb időszakokban. Ez utóbbi a legzavaróbb, sokszor nem tudok reálisan és tisztán gondolkodni, főleg ha olyan helyen vagyok ahol sok ember van. Mindig jellemző volt a rám a kicsit negatívabb életszemlélet, viszont ez az utóbbi két munkahelyem után jelentősen rosszabbodott. Sajnos nem találtam támogató közeget egyik helyen sem, pedig a munkát magát imádtam. Sok megaláztatás ért értelmetlenül (semmibevevés, kibeszélés, csúnya beszéd), ez pedig a szakértelmemben vetett hitemet is megingatta. Jelenleg új munkahelyet keresek, de szörnyen félek. Minkét munkahely után hónapok teltek el mire összeszedtem magam, és elmúltak a fizikai tüneteim is. Anyagilag már nem tehetem meg, hogy elhatárolódjak ettől, a vállalkozásom lassan indul be. Mi lenne a tanácsa, normális, hogy ennyire félek? Félek, hogy megint visszaesem nagyon, és, hogy sehol sem lesznek másmilyenek az emberek. Sajnos jelenleg nem tehetem meg, hogy szakemberhez forduljak. Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Pálvölgyi Rita válasza szociális szorongás témában

Tisztelt Kérdező, Egy új munkahelyre belépni stresszel járó folyamat, különösen negatív tapasztalatok birtokában. Feltételezem, hogy személyes előzményekre épült ez a két nehéz helyzet. ennek feltárása mindenképp hasznos volna, hiszen segíteni megelőzni a további kellemetlen, negatív élmények megtapasztalását. Amennyiben nincs módja arra, hogy pszichoterápiás, vagy akár gyógyszeres kezelésbe kezdjen, azt javasolnám, hogy próbálkozzon alternatív lehetőségekkel. A relaxációs módszerek ilyenek lehetnek / jóga, autogén tréning.../. Üdvözlettel: Dr. Pálvölgyi Rita

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. június 24.

Kérdések és válaszok: Depresszió

Mi a bajom, van egyáltalán bajom...
Az első probléma (ami szerintem vissza vezethető sok mindenhez), hogy az önbizalmam egyenlő a nullával, nem hiszek magamban, mindig azon kattog az agyam...
Stimuloton dózisa
Tisztelt Doktornő! Július eleje óta szedek Stimuloton gyógyszert, depresszióra, szorongásra. 50 mg-al kezdtem, egy hónap múlva emelt az orvosom 75 mg-ra. A...
Stimuloton
Tisztelt Doktornő! Brintellix gyógyszert kaptam, depresszióra, mely az adag növelésével sem vált be, sőt rosszul voltam tőle, két hónapig próbálkoztunk...
Gyógyszerváltás sertralin esetén
Kedves Doktornő! Visszatérő, depresszióval és szorongásaim vannak . 2023,decemberéig Sertralint szedtem, orvosváltásnál nem kérdezték mit szedtem és...
Brintellix
Tisztelt Doktornő! Április eleje óta szedem a Brintellix 10 mg gyógyszert, melyet orvosom 20 nap múlva felemelt 15 mg-ra. (Depresszió, szorongás) Enyhe...
Fevarin tartós hiány
Tisztelt doktornő! Több éve szedtem napi 1 db 100mg-os Fevarint, 3 havonkénti szakorvosi kontroll mellett. A kezelőorvosom éppen szabadságom van, és az...