Major, depresszió-QUETIAPINE-TEVA 25 mg filmtabletta

Tisztelt Doktornő! A major, depresszió szinte majdnem minden tünete jelentkezett nálam kb. már 4 évvel ezelőtt, de úgy éreztem elbánok önmagam helyre tudok mindent állítani és nem fordultam orvoshoz abból az okból, hogy mindenkinek vannak nehéz időszakai, erős vagyok és megcsinálom. Nem így alakult. Először 0,5-s Frontint írt fel az orvos, ami egy ideig természetesen jó volt 3x1 szemet szedtem belőle, viszont hozzá is szoktam, tehát erről is le kell szokni. Tömegben való forróság, szédülésre a Scippa 10 mg lett felírva. 6 hónapig szedtem, semmit nem segített, aztán letettem. Semmilyen elvonási tünetek nem voltak. Az orvos a major, depresszióra a Quetiapine- Teva 25 mg tablettát írta fel, minden este 1 szemet kell szedni., Amikor olvastam a tájékoztatót azt vettem észre, hogy ez nem kifejezetten a major, depresszióra van és a kvetiapin nevű hatóanyag miatt káros hatása is van. Mást azonban nem írt fel és azt mondta, hogy napi 1 frontint szedjek csak, s próbáljunk ebből a helyzetből kijönni. Minden este veszek be egy szemet, de nagyon fáradtan ébredek, azonban tudom tartani, hogy beveszek 1 frontint vagy egyáltalán nem is kell. Kedves Doktornő! A major, depresszióra mely gyógyszert tudja ajánlani részemre a Quetiapine helyett, amit Ön is felírna részemre? Neurológus ezeket a gyógyszereket felírhatja-e vagy kizárólag csak pszichiáter? Köszönöm válaszát, segítségét Doktornő!

Dr. Pálvölgyi Rita válasza gyógyszer beállítás témában

Tisztelt Kérdező, Major, depresszióra valóban nem a Quentiapine az elsődleges választás. Hangulatstabilizálót, és antidepresszánst szoktunk beállítani. Főleg az utóbbiból sok készítmény van forgalomban, meg kell találni a megfelelőt. Ha ez nem a Scippa, akkor mást. A Queniapine hangulati hullámzások részeként megjelenő, depressziónak lehet a hatékony gyógyszere. A diagnózis felállítása természetesen személyes konzultáció során történhet. Üdvözlettel: Dr. Pálvölgyi Rita

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2025. február 10.

Kérdések és válaszok: Depresszió

Magas vérnyomás
Kedves Doktornő! 2015-től szedem a Coverex -AS gyógyszert. Eleinte 5 mg-ot szedtem reggelente. Ezt az adagot a házi orvos javaslatára kb 2019 nyarától 10 mg-ra...
Ingadozó vérnyomás
Évtizedek óta fennálló magas vérnyomás miatt gyógyszert szedek, ami többnyire megoldotta a problémámat. Három hónapja a reggeli fejfájás és magas vérnyomás...
Concor és Quetipain
Tisztelt Doktornő! Szeretném kérdezni, hogy a Concor Cor 2, 5 mg és a Quetiapin 50mg vagy szükség esetén dózis növelés az az 75 mg szedhető-e együtt? A másik...
Gyogyszer elvonás
Tisztelt Dr Nő 4 éve szedek Frisiumot Kezdetben 2*1,depresszióra pánikzavara kaptam az orvosomtól. Régóta próbálom fokozatosan abbahagyni, de nem megy a végén...
Szabadulás a, depresszió fogságából.
Fiatal korból hozott ez a betegség, de csak kb 10 éve diagnosztizálták. A jogosítványomat bevonták, 3 évet vártam rá míg visszakaptam. Nagyjából 6 évig semmi...
Gyógyszercsere
Tisztelt Doktornő 30 éve dolgozom folyamatos műszakban, éjszakázom is.Két éve kezdtem el antidepresszánst szedni, állandó szorongásra és alvási problémákra,...