Ápolási díj

Tisztelt Szakértő! Férjem tavaly szeptemberben agyvérzést kapott. Tíz nap után kiadták a kórházból, szinte magatehetetlenül. Etetni, fürdetni, pelenkázni kellett, semmire nem volt képes. Állapota azóta szerencsére sokat javult, azonban önellátásra most is csak segítséggel képes. A legfontosabb dolgokat egyedül nem tudja megcsinálni, a lakásból kimenni nem tud, öngondoskodásra képtelen. Ő rehabilitációs járadékon van, én III. csoportos rokkant vagyok a régi törvények szerint. Komplex felülvizsgálaton még nem voltunk. Kettőnk jövedelme a januári emelés után 90000 ft. Ápolási díjat igényeltem utána, de a háziorvos szakvéleménye alapján elutasították, mivel a tartósan beteget jelölte be az űrlapon, arra nem jár. Múlt héten voltunk kontroll vizsgálaton, eredmény: Jelentős bal oldali FV túlsúlyú residualis hemiparesis miatt állandó segítségre, önellátásában is segítségre szorul. Bal FV gyengesége miatt evés, fürdés, öltözködés is nehézkes. Kifejezett intentios tremor mind a felső, mind az alsó végtagban bal oldalon. Súlyos dysdiadochokinesis bal oldalon. A doktornő szerint ez már sajnos jobb aligha lesz. A kérdésem az lenne, ez alapján mozgásszervi fogyatékosnak számít-e a férjem, és ha igen, a háziorvos miért nem hajlandó bejelölni? Az interneten azt olvastam, hogy aki önellátásra csak segítséggel képes, az mozgásszervi fogyatékos, emelt összegű ápolási díj jár utána. A kórházban javasolták, hogy igényeljünk fogyatékossági támogatást is, de ezek után nem sok értelmét látom. Szeretném beadni az állapotrosszabbodását is, de a háziorvos azt írta a négy oldalas beutalóra, hogy a beteg jól kooperál, vizsgálatokra bejár. Ez teljesen nonszensz, hiszen ki sem tud menni a lakásból, ő szeptember óta egyszer látta, amikor kihívtam a lakásra, hogy vizsgálja meg, persze nem ingyen. Fel is merült bennem a kérdés nem köteleses-e a háziorvos a fekvő betegeit időnként meglátogatni? Kérem segítsenek, mert már belefáradtam az egészbe, én is beteg vagyok, elég a férjem ápolása, a háztartás, állandó készenlét, nincs erőm még a bürokráciával is harcolni. Tisztelettel: Mária

Dr. Árki Ildikó válasza ápolási díj témában

Tisztelt Kérdező! Az ápolási díj igénybevételének lehetősége kissé változott. Súlyosan fogyatékos személy estében igényelhető, a járási (fővárosi kerületi) hivataloknál."Súlyosan fogyatékos az a személy, akinek mozgásszervi károsodása, vagy funkciózavara olyan mértékű, hogy helyváltoztatásra a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy állapota miatt helyváltoztatásra még segédeszközzel sem képes, vagy végtaghiánya miatt önmaga ellátására nem képes és állandó gondozásra, ápolásra szorul." A háziorvos az igazolást a a kórházi zárójelentés, vagy a területileg illetékes szakrendelő szakorvosa által kiadott vélemény alapján adja. A háziorvos szakvéleményt is kiad. Ez ellen felülvizsgálati kérelemmel élhet. Másik, háziorvosi ellátást érintő kérdésével kapcsolatban azt tudom írni, hogy a betegellátás a rendelőben történik, indokolt esetben a beteg lakásán. Háziorvosukkal bionyára meg tudják beszélni a rendszeres lakáson történő ellenőrzés gyakoriságát, időpontokat tudnak előre egyeztetni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2013. február 15.

Kérdések és válaszok: Egészségügy

Emelt összegű ápolási díj és...
Tisztelt Szakértő! Érdeklődni szeretnék, hogy jár-e továbbra is az emelt összegű ápolási díj abban az esetben, ha már több, mint egy éve kapom édesanyámra...
Ápolási díj
Apósomat balesete óta ápolom vidéken. Ő budapesti állandó lakcímmel rendelkezik. Magyarán: ugyan egy helyen élünk, állandó lakcímünk nem ugyanaz....
Jogosultság ápolási díjra
Apukám 80 éves, jobb oldala kb. 10 éve agyi infarktus következtében, szinte teljesen béna, de azóta nem járt semmilyen vizsgálaton. Eddig is nehezen tudott...
Betegápolás
TIsztelt doktornő/úr! 10 éven át itthon ápoltam a férjemet agyi infarktusban lebénult. Tavaly juniusban sajnos elhunyt. Az édesanyám 15 éve kapott agyvérzést,...
Mozgáskorlátozott embernek jár e...
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék, hogy a 62 éves apukám a bal felére lebénult és mozgáskorlátozott már 15 éve és mellette még cukorbeteg is. Az ápolási...
Otthon ápolás
Ápolási díjjal kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni. Idős szüleimet / 82, 90 / a sógornőm ápolja. Az önkormányzat / Salgótarján / elutasította az ápolási...