Vérplazma adás

Tisztelt Webdoktor! Vérplazma adásra járok és szeretném megkérdezni, hogy van-e ennek élettanilag káros hatása, különös tekintettel arra, hogy a meglévő két gyermek után még egy babát szeretnénk a férjemmel. Már két éve próbálkozunk, pedig az első két gyerek fogantatásakor nem volt gond. A két gyermek édesapja ugyan nem a mostani párom. Persze, magam is jóval fiatalabb voltam, de megvizsgáltattuk magunkat és egyönknél sem találtak szervi problémát. Mindemellett célzottan és a feltételeket ismerve próbálkozunk. Lehet-e kapcsolat a plazma adás és a teherbeesés hiánya között. Illetve egy meglévő korai terhesség -amiről még nem is tud az ember- megszakadhat-e emiatt? Előre is köszönöm válaszát. vali

Dr. Tomonkó Magdolna válasza vérplazma témában

Kedves Kérdező! Kérdésével kapcsolatban tudomásom szerint nincs nagy betegszámon alapuló felmérés, tapasztalat. A folyamatos plazmaferesis folyamatos veszteséget jelent a szervezet számára plazmafehérjékből, immun anyagokból, ami azért nem tekinthető normális folyamatnak. Személyes véleményem az, hogy szánjon időt a szervezete teljes regenerálódására, függessze fel a plazma fereziseket, kezdje el vitaminokkal feltölteni a szervezetét, így kedvezőbb körülményeket tud teremteni a teherbe esés számára. Üdv: dr Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. július 24.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Vérplazma adása
Tisztelt Doktor Nő/Úr! A következő kérdésemre szeretnék választ kapni: Egy ismerősöm - nő, 35 éves - hetente három alkalommal ad vérplazmát rendszeresen,...
Vérplazma adás feltételei
Tisztelt Doktornő/ Úr! Vérplazmát szeretnék adni, és mivel a közelmúltban marijuana-t fogyasztottam azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy, mennyi idő után...
Nagyfokú izzadás
Tisztelt Doktornő! Kb. 5-6 éve kezdődött a nagyfokú izzadás főként a fejemen. Több nagyon alapos kivizsgálás után sem tudták megállapítani, hogy mitől van ez....
Magas összfehérje
Kedves Doktornő! Kb egy éven át kissé emelkedett volt a Ca a véremben (2.65-2.69). Semmilyen Ca vagy D vitamin tartalmú étrendkiegészítőt, sem semmi egyéb...
Duzzanatok egyes ujjakon
Kedves Doktornő/Doktor úr! Én a csatolt képen látható duzzanatokról szeretnék érdeklődni, hogy ezek micsodák? Mitől vannak? Csak a jobb kezemen jelentek meg....
Kreatin fogyasztása
Szép napot! Rendszeresen edzek. Súlyzózok, kardiózok (futás,szobabiciklizés) . Az a baj, hogy, nem bírom sokáig. 1 óra az megy, intenzíven, de a...