Le kell-e vágni a lábam?

Tisztelt Doktor úr! 2015.12.28-án inveterált patellae törésem volt, amit megműtöttek (patallae húzóhurkos osteosythese). Januárban a kontrollvizsgálatkor a törés jól állt, az ízfelszínen kis lépcsőképződés volt látható, majd rögzítő került a lábamra, amelyet februárban elhagyhattam, a lábam gyakorlatilag ekkor már meggyógyult a térdfunkcióm 0-90 fokos volt. Mivel nem tudtam a lábamat kinyújtani magam kezdeményeztem rehabilitációs osztályra való felvételemet, ahol javasolták, hogy a műtétet végző helyet keressem fel, mivel az egyik drót a bőrt perforálta. Áprilisban újra felvettek, eltávolították a fémeket a térdemből, miközben valamilyen fertőzést kaptam, ekkor már csak 60 fokban tudták altatásban is kinyújtani a lábam. Szeptikus sebészeti konzilium során femorális amputáció lehetőségét vetették fel, természetesen nem fogadtam el az amputációt, pedig csak tolókocsiban tudtam közlekedni végig. Közben folyamatban volt az orvosi felülvizsgálatom a leszázalékolásomhoz, korábbi leszázalékolásom miatt. A felülvizsgáló orvos értetlenül fogadta az amputáció lehetőségét, ezért CT vizsgálatot kért a bal csípőről és a bal térdről. Azok eredményei lényegében negatívak. Van-e még reményem, hogy újra lábra álljak? Hová fordulhatnék, hogy segítsenek abban, hogy ismét járhassak? Köszönettel: Zoltán

Dr. Bogdán Aurél válasza térdkalács törés utáni szeptikus szövődmény témában

Vizsgálat nélkül és a dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. A leírása alapján nem gondolom, hogy az amputációban kellene gondolkodni. A kialakult fertőzés mértéke és szöveti kiterjedése nagyban befolyásolja a kezelést, de szerintem jelentős kitakarítással (az elhalt szövetek eltávolítása) meglátható, milyenek az ép viszonyok és akkor akár még protézis beültetés is szóba jöhet, de ha az nem a térd elmerevítés még mindig jó alternatíva, mert ugyan nem mozog a végtag, de jól terhelhető és járni is lehet vele. Mindenképpen keressen fel több szakembert. nem tudom, hogy hol él, de a közelében lévő egyetemi klinikát, vagy tanszéket keresse fel (Debrecen, Pécs, Szeged, Budapest). elsősorban baleset sebészeti, vagy szeptikus sebészeti irányba induljon el, de ortopédiai szakvéleményt is kérhet, esetleg az Országos Rehabilitációs Intézetbe is elmehet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. július 22.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Állatharapás
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna! Munkám során járunk ki terepre. Egyik alkalommal, most április 5.-én, egy illegális területfeltöltésnél jártunk, ahol az egyik...
Elváltozás a combon mitől?
Tisztelt Doktor! Egyik napról a másikra arra lettem figyelmes, hogy eldeformálódott a bal combom. Egy mélyedés van benne, mintha lyuk lenne, vagy egy...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
Lábsérülés
Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a lábfejem / bokám...
Lább forrázás
jonapot kivánok érdeklödnék, hogy agusztus 15 én leforáztam a lábbam nagy része már gyogyult, de van egy - két szakasz ahol nem akar már betadine kenöcsel meg...
Nyakcsigolyatörés
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Ma sajnos a hátamra ugrottam az ágyra örömömben., Amikor is egy reccsenést hallottam éreztem a torkomban, rögtön lezsibbadt a nyelvem....