Hirtelen kialakuló, gyakori hányinger kínoz. Mit tehetnék?
Nagyjából egy éve jelentkeztek a tüneteim, alkalmanként kialakuló hányinger formájában, viszonylag ritkán (havonta), majd később hetente is. Egy hónappal ezelőtt voltam a háziorvosomnál, mert már elviselhetetlenné, mindennapossá váltak a hányingerek, sőt, alkalmanként hánytam is. Az orvosom hasi ultrahangra és vérvételre küldött, az ultrahang negatív lett, míg a vérvételen kimutatták, hogy helicobacter pylori fertőzésem van, amire az antibiotikumot (amoxicillint illetve még egy fajtát, a nevét sajnos nem tudom) és protonpumpa gátló gyógyszert kaptam, ezeket az utolsó szemig be is szedtem. A szedés egy hetében nagyon rosszul éreztem magamat, gyakorlatilag állandósult a hányingerem, az orvosom szerint az antibiotikumok miatt (amiket ennek ellenére végig szedtem). A szedés befejezése után átmenetileg jobban éreztem magam, napokig nem jelentkezett a hányinger, azonban azóta visszatért. Az édes ételek, akár egy nagyon cukrozott tea, illetve az alkoholok szinte azonnal kiváltják a hányingert, de más ételekből is csak keveset tudok enni (kevesebbet, mint korábban), mert ha sokat eszem megjelenik a hányinger. A kávézást abbahagytam, azonban dohányzom, és a cigaretta elszívása csökkenti a hányingeremet. Sokszor előfordul, hogy a hányinger ellenére sem tudok hányni, csak görcsösen öklendezem. A háziorvosom elküldött kardiológiára, mert azt feltételezi, hogy az váltja ki a tüneteket. A vérvételen egyedül a Heliobacter Pyroli ellenanyag szintem mutatkozott meg, semmi más érték nem tért el az átlagostól. Bízom abban, hogy tudnak nekem segíteni, mert a folyamatos hányingertől már szinte semmit sem vagyok képes csinálni, ha mégis kimozdulok otthonról pedig csak várom, hogy jelentkezzen a hányinger -, mint ahogy jelentkezik is. A segítséget előre is köszönöm - K. M.
Dr. Plósz János válasza hányinger témában
A kivizsgálást mindenképp érdemes lenne folytatni, kézenfekvően egy gyomortükrözéssel. Ennek során, mintavételi lehetőség is van, tisztázni azt, hogy sikerült-e a Helicobacter eradicatio. Ha a vizsgálatok negatív eredménnyel zárulnának, felmerülhet szorongás illetve phóbia lehetősége (de ebbe az irányban csak részletes gasztroenterológiai vizsgálat negativitása esetén érdemes elmenni).
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.