Szívmegnagyobbodás miatti tünetek?
Kedves Szakértő! Nagymamám már 84. életévébe lép hamarosan. Mindig is erős, fitt asszonyka volt. Mostanában viszont fokozatosan gyengül, el is kapott valamit nemrég, amitől influenza szerű tüneteket produkált. Néha láz, de szinte folyamatos hőemelkedése volt. Ez tartott kb. 3 hétig, mígnem aztán második nekifutásra Augmentint kapott. Elvittük hasi Uh-ra és röntgenre, illetve vérvizsgálatra. Utána háziorvos, aki azt diagnosztizálta, hogy szívmegnagyobbodása van, illetve megemelte a vízhajtó adagját, amit most már naponta szed; és kijelentette, hogy örüljünk neki, hogy még így el-tingli-tanglizik.: - (Aztán én is átnéztem a laboreredményeket, ami 3.6 vasat mutatott, ami nagyon kevés. Szedi a Ferrogammát, és most nagynehezen kaptunk vitaminkezelést (injekció), Milgamma formájában. És adok neki C-vitamint a vashoz. Evés után úgy érzi, pihentetnie kellene a gyomrát, mert furcsa, kellemetlen, mikor lemegy a kaja. Most írattam neki Quamatelt, ez javult azóta.. A hasi Uh sok-sok epekövet, és tág epeutakat mutatott; illetve a máj durva echo szerkezetét. Ezzel nem kellett volna foglalkoznia az orvosnak? Illetve a bilirubin értékek magasak (Összb.: 34; és Direktb.: 9), no meg no meg a GGT 176, és az alkalikus f. is 421. Ezek mit takarhatnak? Utánaolvastam igaz, de a mama széklete, vizelete rendben van; nem görcsöl; nem fáj az oldala; nem sárga a szemfehérje..talán az arcbőre kicsit sárgás, de én inkább fakónak, és sápadtnak látom, más sárgásnak. Mivel elég idős, és a szíve se egészséges, nem szívesen tenném ki egy gyomortükrözésnek...amúgy ha esetleg találnának valamit, nem tudom még műtenék-e egyáltalán.. Kérem segítsen nekem, egy kis iránymutatással. Én úgy érzem, hogy az orvosa nem foglalkozott kellőképpen ezzel az egésszel. Maradok tisztelettel, és köszönettel; és várom mielőbbi válaszát: Anita
Dr. Árki Ildikó válasza epekövesség témában
Tisztelt Kérdező! A nagymamának úgy tűnik több betegsége is van. Természetesen egy levélke útján nem lehet diagnosztizálni. A laboreredmények és a hasi ultrahang lelet epe-elfolyási akadályra (epekövek!) utalhatnak, a gyomorpanaszok, a vashiány és a kardiológiai állapota is vizsgálandó. Mindezek miatt kórházi elhelyezés javasolható. Epeműtét is felmerül, ennek szükségességéről, műthetőségről sebész, gasztroenterológus, aneszteziológus dönt. Tájékoztatásul: amennyiben a nagymama belátási képességének birtokában van, egyedül ő, és nem a hozzátartozó, dönthet a vizsgálatokba és a kezelésekbe való beleegyezésről, vagy elutasításról. Jobbulást kívánok a nagymamának.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.