Reflux kezelése várandósság alatt

Kedves Doktorúr! 27 éves 14 hetes várandós kismama vagyok, akinél 16 éves korában diagnosztizálták az oesophagitis nélküli refluxot. Azóta folyamatosan napi 1x20 mg Parietet szedtem. Tavaly szeptemberben (mert babát terveztünk) letettem a gyógyszert és egy 2 hetes intenzív (reggel-este 1-1 dl) Salvus-víz kúrával tökéletesen kiváltottam a gyógyszert. Azóta egy-egy savasabb időszakot leszámítva kevés (reggel 1 dl) Salvus vízzel prímán elvoltam, elég volt, ha csak akkor ittam, amikor épp felment a savam, néha hetekig semmilyen tünetem nem volt. A várandósság harmadik hónapjának elején elkezdett össze-vissza ugrálni a savam, amin nem segít a napi Salvus víz. Rendszeresen iszom, probiotikumot is szedek, de teljesen váratlanul - étkezéstől függetlenül - egyszer csak rengeteg a savam, fel is jön, majd 20 perc után semmi, pedig semmit nem ettem, ittam, vagy szedtem rá. Szakaszosan gyötör a gyomorégés, egyáltalán nem úgy, ahogy az elmúlt 12 évben. A háziorvosom nem tudott alternatív gyógyszert felírni, a gasztroenterológiára pedig január elejére kaptam időpontot, de a telefonban is megkérdeztem, hogy mit ajánlanak ilyen esetben, nem tudtak segíteni. Ezért fordultam Önhöz, kérem írja le tapasztalatait, akkor is ha ezt az időszakot egyszerűen csak ki kell bírni. Köszönettel

Dr. Plósz János válasza várandósság témában

A panasz esetén érdemes Gaviscon oldatot használni, ez a terhesség alatt is nyugodtan szedhető. Ha ez nem lenne elég, és a panaszok erősödnének, megpróbálható Quamatel szedése is (sőt akár a Pariet típusú szerek is használhatók a haszon/kockázat mérlegelésével).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 15.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

36 hetes kismama
Kedves Doktor Úr! 36 hetes terhes vagyok és ma voltam a kötelező 4-ik ultrahangon, ahol az orvos, a következőket mondta: átlagosnál több magzatvíz, magzat...
Várandósság?
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Az alábbi kérdésemmel kapcsolatban kérném segítségét/szakértelmét: Számításaim szerint 6+4 hetes terhes vagyok. A legutóbbi UH...
Evés, ivás utáni puffadás
Kedves Doktor Úr! Pontosan egy évvel ezelőtt (decemberben) az alábbi tüneteim jelentkeztek: puffadás, gyakori hasmenés, hajhullás, bőrproblémák, fogyás....
Magas szelénszint
Kedves Doktor Úr! Csatoltam a vérképemet. (Nem orvos kérte, csak magamnak kutatom, hogy mitől lehetnek a viszonylag gyakori hasmenések) Nagyon szépen...
Puffadás, haj hullás
Jó napot Doktor úr! Az én két fő problémám a puffadás és a túlzott hajhullás. Bővebben kifejtve, nálam a nyáron diagnosztizálták a helikobakter piroli nevű...
Kemény székelés
Kedves Doktornő! Kemény székelés esetén előfordul a wc papíron és a székleten élénk piros vér. Ennek köze lehet a kemény székeléshez? Kihez fordulhatnék,...