Milyen gasztroenterológiai problémára utalnak ezek a tünetek?

Üdv! Az lenne a kérdésem, hogy ezek a tünetek milyen problémára utalhatnak? Körülbelül két hónapja nagyon gyakran hányok étkezés után, van, hogy azonnal, van, hogy csak órákkal később. Van olyan időszak, hogy majdnem mindennap hányok, akár naponta többször is, illetve egyszer kihányok egy bizonyos ételt, máskor pedig ugyanaz nem okoz problémát. Ritkábban jelentkeznek az étkezés után 4-5 órával erős görcsöket is. Nemrég ezek a görcsök délután jelentkeztek és másnap délután múltak csak el. Ekkor is hánytam, de a gyomrom üresnek tűnt, csak savat sikerült. A savasság sem jelentkezik minden alkalommal, illetve éhgyomorra is jelentkezik a hányinger néha. Folyamatos puffadás, böfögés, szelek gyötörnek, illetve a bélrendszer különböző részein érzek néha remegéseket, vagy pillangókhoz hasonló érzést. Időnként a gyomorszáj körül is jelentekezik enyhébb vagy erősebb fájdalom. Kaptam időpontot kivizsgálásra, viszont csak októberre, de a probléma jelentősen megnehezíti a mindennapjaim. Esetleg mit tehetnék ennek az enyhítésére? Előre is köszönöm a választ!

Dr. Plósz János válasza hányás témában

A hányás aggasztó tünet, mindenképp érdemes sürgősebben utánajárni az okoknak és első körben gasztoenterológia kivizsgáláson átesni (labor, hasi UH, gyomortükrözés, lisztérzékenység...). Az október igen későinek tűnik.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. május 26.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Hányás, hasmenés
Infektológust szeretnék kérdezni, hogy ha egy szobába van zárva egy mondjuk rota és egy calici vírustól megbetegedett gyermek, elkaphatják-e egy mástól. Jól...
Bizonytalanság
Jó napot kívánok! Az én kisfiam 2016.06.ban született ekkor AB inkompatibilitás miatt koraszülött osztályon kezelték, vércserére nem volt szükség ezt követően...
Rosszullét
Tisztelt Doktornő! Fiam jövő hónapban lesz 17éves az utóbbi három hónapban háromszor fordult elő rosszullét a két utolsó egy hét különbséggel hirtelen kezdődő...
Étvágytalanság, hányás
Tisztelt Doktor! A kérdésem az 1 éves gyermekemet vonatkozik. 2 napja beteg (hurutos köhögés, víz szerű orrfolyás, láztalan). Köptetőt és orr sprayt kaptunk. A...
Cerucal és No-spa együtt
Az volna a kérdésem, hogy Cerucal és No-spa együtt történő beszedése okozhat-e bajt? Illetve, ha a Cerucal körülbelül fél órán át bennmaradt, de utána...
Hányás/hányinger
Szép napot! Korulbelul ketto hete tart a rosszul let nalam.. kulfoldon voltam nyaralni 3 hetet ittunk szinte mindennap valamit (alkoholt) enni meg foleg, ami...