Külső aranyér panasz

Tisztelt Dr. Plósz János! Nem tudom, hogy az Ön szakterülete e pontosan, de remélem tud segíteni. Az elmúlt hetekben az ánuszom mellett kívül törléskor apró érzékeny pontot véltem felfedezni. Azt gondoltam, hogy papír kezdte ki, így eleinte nem foglalkoztam vele, mert azt hittem idővel elmúlik. Később tapintottam ki és vettem észre, hogy kb. akkora, mint egy apró anyajegy. Minden törléskor érzékeny törlés hatására, mint egy apró seb, vagy frissen kinyomott szörtüsző. Ha víz éri, szintén érzékeny és csíp. Külső aranyér lenne? Engedelmével egy fotót a mellékelten feltöltöttem, a fotón baloldalt látható az apró "seb". A történethez hozzá tartozik, hogy az emésztésem nem százszázalékos, naponta 4x is tudnék wc-re menni, de 3x szoktam. Reggel, reggeli után, késő délután. Székletem minden esetben hígabb, vagy vizesebb, nem igazoltan tejtermékre érzékeny vagyok, így azt nem is fogyasztom. Sokszor refluxos panaszaim is vannak. Wc-n üléskor kb 20-30 percet töltök, de nem erőlködve, csak annyi idő kell mire minden nagyjából kiürül belőlem. Mit tudna javasolni? természetesen tisztában vagyok vele, hogy vizsgálat nélkül nehéz teljes diagnózist felállítani. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Plósz János válasza perianalis laesio témában

Egyértelműen nem külső aranyér az elváltozás. Leginkább szörtüsző gyulladás kifakadásának vagy kis bőrsérülésnek gondolnám (talán ez lenne a legszerencsésebb), ez esetben antibiotikumos kenőcs (Bactroban, Mupirocin) használata mellett szépen meggyógyulhat. Azonban ha váladékozást is észlel belőle, fistulajárat külső nyílása is lehet, ez esetben mindenképp gastroenterológia kivizsgálás szükséges. A napi, minimum 3x-i híg széklet épp határeset, nem feltétlenül kóros, de ennek is érdemes lehet utána járni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. május 11.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Gyomornyálkahártya gyulladás mellett...
Tisztelt Doktor Úr! Testvérem állapotával kapcsolatban írom jelen kérdésem. Úgy 8 évvel ezelőtt kialakult nála egy gyomornyálkahártya...
Ibs? Vagy esetleg valami komolyabb?
Tisztelt Doktor Úr. 45 éves nő vagyok. 3 éve, 42 éves koromban kezdődött az egész probléma. Egyik reggel hirtelen sürgető, pépes széklet....
Szekrekedes, gaz es puffadas problema
Tisztelt Dr. Plosz Janos Azzal a problemaval fordulok Onhoz, hogy mar par eve nagyon sok gazom van, es semmilyen teszt, dieta, vagy...
Krónikus hasmenés - Botox
Tisztelt Doktor Úr! Az elmúlt két hónapban több kisebb proktológiai beavatkozáson estem át (anopapilla, 2 vérömleny eltáv.). 1 hétig...
Székrekedés antibiotikumkúra után
Tisztelt Doktor úr! Antibiotikumos kezelés után, székrekedést csak hashajtóval tudtunk feloldani, és azóta sem ált vissza a rendszeres...
Sibo H2 teszt után
Üdvözlöm Doktorúr! 12napos normix kezelést kaptam, azaz napi 3x2 normix, napi 1200mg, kezelés alatt fodmap diéta. A 9ik, 10ik napon már...