Székrekedés külföldre költözés után

Tisztelt Doktor úr! 28 éves férfi vagyok és körülbelül két hónapja költöztem Ausztriába és az elmúlt 2-4 hétben tapasztaltam szorulásos tünetket. Korábban nem volt gond az emésztésemmel és a megérkezésem utáni hetekben is rendszeres és megfelelő volt az ürítésem A hetekben viszont hiába van ingerem, nem tudom a wc-n elvégezni a dolgom, vagy ha igen, a széklet, mennyisége kevés, vagy kemény állagú. Igyekszem a megfelelő táplálkozásra, rostdúsan étkeztem korábban is, és ez most sem változott. A hetekben rosttablettát is szedem már. A folyadékbevitelem is elegendő, fokozottan ügyelek erre, de mindhiába. Mivel megváltozott a környezetem gondoltam pszichés okokra is, ugyanakkor a tünetek nem közvetlenül a költözés után jelentkeztek így ezt is inkább kizárnám. Kissé tanácstalannak érzem magamat, hogy, hogyan tudnék javítani a helyzetemen, hogy vissza tudjon állni a korábbi egészséges emésztésem és bélműködésem. Néhány napig szedtem makrogol tartalmú gyógyszert, ami egyértelműen segített a székelés gyakoriságában, ugyanakkor a széklet, mennyisége továbbra sem volt kielégítő. Tud javasolni valamilyen módszert, vagy megoldást számomra. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza székrekedés témában

A széklet, mennyisége egyértelműen az elfogyasztott étel, mennyiségétől, rost-tartalmától függ. Szóval ha úgy észleli, hogy a széklet, mennyisége kevesbedett meg, akkor valószínűleg az össz-rostbevitel lett kevesebb. A makrogol nyugodtan használható addig, amíg nem rendeződik az állapot. Mindenképp érdemes a folyadék- és rostbevitelt emelni valamint mozogni rendszeresen, intenzíven (az életmódbeli változás -kevesebb folyadék, az étel-összetétel változása, esetleg kevesebb mozgás- magyarázhatja a panaszt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. augusztus 25.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Kemény székelés
Kedves Doktornő! Kemény székelés esetén előfordul a wc papíron és a székleten élénk piros vér. Ennek köze lehet a kemény székeléshez? Kihez fordulhatnék,...
Székelési inger hiány kamasznál
Tisztelt Doktornő! Gyermekem egészen òvodás kora òta szenved a székelés halogatásának problémájával. Elérkeztünk arra a pontra, hogy méllyebben kell...
Futás és székrekedés
Üdvözletem! Tanácstalanságom okán szeretnék Önökhöz fordulni és segítséget kérni. Problémám a következő. 46 éves vagyok,115 kg testsúllyal és 174cm-es...
Anus visszazár
Tisztelt Doktor úr! Gyakran nincs ingerem. Ülőmunkát végzek és sok stressz ér. Ha ráülök a wcre, nagyon erőlködöm, kijön egy kis adag, de néha már közben...
Mi bajom, mennyire ijedjek meg?
Tisztelt Doktor úr! Hetente 1 szer szokott székletem lenni. Most már 10 napja nem volt csak ma reggel egy kicsi. Aggódom, mi bajom lehet? Laktózérzékeny...
Emésztési probléma
Tisztelt Doktor Úr! Tegnapi napon kértem tanácsot, székrekedésem és lassú bélmozgásom van. Ajánlani tetszett a Moxalole port. Kérdésem, hogy ugyanaz- E a...